Nem western, de amerikai

Idehaza elég komoly zavar van a fejekben az amerikai stílusú csizmák kapcsán. Gyakorlatilag mindent veszkónak hívnak: a sor eleje a láncos, fiszfaszos, indokolatlanul túldíszített, hegyes orrú stricivonal, középen a cipzáras szerencsétlenkedés, a végén meg ott a sallangoktól mentes melós téma. Inkább ez utóbbiról szeretnénk beszélni, hisz mi is joggal félünk attól, hogy elég egy rossz mondat, és ránk rúgja az ajtót a TEK, s mögötte beront a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Engineer boot csizmák

Akit a mozdony füstje

Formai elődje egyértelműen az első világháború idején rendszeresített lovascsizma volt, aminek hivatalos neve US Army Officers Calvary Riding Boot. De mi különbözteti meg az engineert ettől és a többi csizmától? Elsősorban a külalakja: bokában bővebb, az orra nem hegyes, és a sarka is masszívabb, oldalirányban nem lecsapott. Hogy miért alakult ki, pontosan tudjuk: a huszadik század első felében a vasúti munkások, a gőzmozdonyok masinisztái számára vezették be. A szára védelmet nyújt a szeneslapát, a kiálló fémalkatrészek és a parázs ellen, s mivel nem feszül rá annyira a lábra, mint a lovascsizmák, lehúzó vagy szolgálószemélyzet nélkül is könnyű kilépni belőle, ha esetleg mégis belekerülne valami forró széndarab. A szélesebb, boltozatosabb kialakítás több helyet ad a lábujjaknak, ami az egész napos munka során nem hátrány. A sarok jól támaszt – a fene akar egy száguldó mozdonyon balettozni a szénpor és a gépzsír tetején. A gumitalp is az elsők között jelent meg az engineereken, vagyis a gépészcsizmákon, ami a kor cipészeti stílusában magától értetődő módon cserélhető volt.

forrás: John Lofgren Bootmaker

John Lofgren csizma

A fazon lényege, hogy nincs rajta díszítés, felesleges sallang: az egy-egy pánt csak a bokarészt húzza szorosabbra, míg a felső csatok a vádlinál szűkítenek – nem beszélhetünk nagy dologról, óriási tartalék nincs a rendszerben. A meghatározó alapanyag a bőr: tisztességes gyártóknál gyakorlatilag minden abból készül, a köztalp, a betét, a sarokkéreg is. Nincs habszivacs, nincs préselt karton, nincs műszálas belső bélés, cserébe a fém lágyékerősítő lemez mindegyikben jelen van a talp boltozatos része alatt. Csupán a talp kap varrott-ragasztott gumiréteget.

Mellékszál, de megérdemel egy bekezdést: a veszkó kifejezés a közvélekedés szerint a western rövidítése és becézése. Az, hogy az egyik legöregebb és a műfajban legjelentősebb amerikai cipőgyár neve pont Wesco, lehet, hogy puszta egybeesés és nincs szó a stílfűrészhez hasonló köznevesülésről. Azonban a lábbelik között van példa USA fazon magyar átvételére: a csuka, tornacsuka nem a formára utaló jelző, hanem a chukka boots honosításával került be a magyar nyelvbe.

forrás: Red Wing

Red Wing 2268 - sokan ezt tartják a belépőnek ebbe a világba

Úgy, mint régen

Európai szemmel érdekes, hogy az amerikai cipőiparnak a mai napig megmaradt egy teljesen hagyományos technológiával dolgozó ága. Délen, jellemzően Texasban és a szomszédos államokban a lovaglós fazonok a menők, északnyugaton pedig a favágó hagyományokra épülő bakancsok – az olyan cégek, mint a Wesco, Nick’s, JK Boots, Drew’s nem ritkán száz évnél is öregebbek. Néhány közismert márka, mint a Red Wing, a Chippewa vagy a Danner már multicégek tulajdonába került, részben Ázsiában termelnek, igaz, ezek között is akad olyan, ami máig magában hordozza az örök életet és az újjáépíthetőség ígéretét – sokan a minőségi kategóriába belépésnek pont a még USA gyártású Red Wing 2268-as modelljét tartják. Konfekció, de Európában is elérhető a gyári szolgáltatás, amiben szakszerű, varrott technikájú talpcserét végeznek a 150 ezer forint körül kapható lábbelin.

forrás: Fellegvári

Pisztáciazöld Dr. Sole gumitalp egy Fellegvári csizmán

Ami idehaza már csak az utolsó mohikánként, csendes műhelyekben dolgozó cipészmesterek szuperereje, az Amerikában még sokkal elterjedtebb tudás. Úgy tűnik, nagyon jól megfér egymás mellett a tömegtermelt hulladék és a hagyományőrző ipar: a tradicionális engineer csizmák talpai olyan rámán varrott eljárással készülnek, amik bőven a múlt század elejére nyúlnak vissza. Nehéz az angol nevezéktant fordítani, hisz vannak olyan fogások, amik nem nagyon kerültek a hazai szaknyelvbe. A gyakran olvasott blake stitch leginkább „keresztülvarrottként” nyer értelmet, a stitchdown magyarul szandálvarrott, míg az angolszász közegben elterjedt goodyearre vagy a storm weltre idehaza az „angol varrott” kifejezés az érvényes.

forrás: John Lofgren Bootmaker

Ez is egy John Lofgren csizma

A mozdonytól Hollywoodig

A második világháború után a veterán katonák közül sokan motorosklubot alapítottak, majd örömmel nyúltak a munkásfazonú csizmák után. Mivel ezeken nem voltak felesleges díszek, kiálló-kilógó részletek, erős, vastag 2,5-3 milliméteres bőrből készültek, ideálisak voltak a túrázáshoz és mindennapi viseletként is. Nem véletlen, hogy Európában sokan nem is engineerként, hanem motoros csizmaként ismerik a fazont – azok a hazai cipészmanufaktúrák, akik varrnak ilyesmit, jellemzően szintén ezzel a néven illetik.

forrás: Alain Benaionous / Gamma-Rapho / Getty Images

Marlon Brando

Amikor olyan sztárok, mint James Dean és Marlon Brando ilyenben és feltűrt szárú farmerben személyesítik meg a lázadó ifjúságot, akkor az garantáltan népszerűvé válik: a greaser szubkultúra ikonikus öltözeteként hamar popkulturális jelentősége lett. A mai napig rocksztárok, színészek viselik, Steve McQueen, Paul Newman is szívesen mutatkozott ilyenben, de Hugh Laurie, Brad Pitt, Chris Pratt, Keegan Allen, Jake Gyllenhaal, Jonathan Rhys Meyers, Justin Theroux is tudja, mi a jó az engineerekben. Arról már ne is beszéljünk, hogy a legendás Clash frontembere, Joe Strummer a fazon igazi nagyköveteként népszerűsítette a munkáscsizmákat.

forrás: Warner Brothers / Getty Images

James Dean

Az egyszerűbb, olcsóbb belépőmodellek választéka sem szűk, több spanyol és latin-amerikai gyártó termékét behozzák Magyarországra is a lovas, motoros és western életstílus-termékeket forgalmazó boltok. Vásárlás előtt figyeljünk a részletekre, ellenőrizzük, tényleg hagyományos varrott-e, nem csak valami díszcérnával akarják kihúzni a pénzünket. Ha műszálas textilbélés van benne, tegyük bátran vissza a polcra, mert úgyis kiszakadnak saroknál, javításuk esélytelen. Érdemes tüzetesebben belenézni – ha a talpbetét kivehető, ha alatta préselt papírkartont látunk, ha bármi is habszivacsból készült, akkor a gagyi akadt a kezünkbe.

Európában a Red Wingek elérhetők, de a tradicionális északnyugati gyártók csak csomagküldő szolgáltatással tudják kielégíteni az igényeket. Az ő termékeik 500-800 dollár között mozognak, de az olyan specialisták, mint a New York-i Role Club, akár kétezer dollárt is elkérhetnek, igaz, ott már a méret után varrt csizmákról beszélünk.

Senki nem érzi annyira a vintage kultúrát, mint a japánok, nem véletlen, hogy ott számos cipészmester készít efféléket – az árak a mi pénztárcánkhoz képest az egekben vannak, de a kinti motoros és rockabilly közösség eltartja a manufaktúrákat. Aki idehaza szeretne ilyen fazont varratni, nincs elveszve, sőt akár gazdaságilag is jobban jár. Az utóbbi idők egyik legszebb engineerjét pont idehaza találtuk: a pécsi Fellegvári András egyedi, norvég varrású, ráma nélküli, kihajtott felsőrésszel készült csizmája bárhol a világon megállná a helyét: a három milliméter vastag sárgásbarna marhabőrhöz zseniálisan passzolnak a bronz csatok és a pisztáciazöld Dr. Sole gumitalp. Több mint tökéletes.

forrás: Fellegvári

A magyar Fellegvári András csizmája világszerte megállná a helyét

Érdemes kutakodni hagyományőrző vonalon is: a népművészet ifjú mesterére, Bárány Szilveszterre is így akadtunk. Ő is készít engineer csizmát motoros néven – nem aprózza el, a talp marhabőr, faszegelt, de kérésre goizervarrás is lehetséges.

Akinek a hegyes orrú, lábujjakat satuba fogó hagyományos westernek nem kényelmesek, a bakancsok viszont nem elég menők, bátran forduljon e fazon felé. Ha jól választunk, unokáink is ebben járnak majd, mert a menőség és a kézműves gondosság sosem megy ki a divatból.