Szórakozás
Érdemes PS5 Próra váltani az alapmodellről?

A többség szerint értelmetlen, de a felmérések nem ezt bizonyítják.
Ritka az olyan pillanat, amikor a videójátékos-társadalom egy emberként hördül fel egy bejelentés hallatán, a PS5 Pro esetében azonban ez megtörtént. Nem volt indokolatlan a felháborodás, hiszen miután Mark Cerny bő egy hónapja leleplezte a konzol specifikációit, valamint árazását, a felhúzott szemöldökök számát meg sem lehetett volna számolni a játékosok között. Jelenleg egy hasonló látványvilágot produkáló PS5 Slim Digital Edition ára 180 ezer forint körül mozog, ezzel szemben a Pro-változatért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, és majdnem a dupláját, 320 ezer forintot kell kicsengetnünk. Sokan dörzsölték a tenyerüket, gondolván, a Sony stratégiai baklövése gondolkodóba ejti a konzolgyártót, ezzel szemben gyakorlatilag a PS5 Prót pont annyian veszik, mint az előző félgenerációs modellt.
Az elmúlt időszak eseményei után már lerágott csontnak számít a Sony új konzoljának bírálása, az árához mért specifikációi és képességei miatt. Arra kevesen számíthattak, hogy a bojkottal való fenyegetőzés ellenére a vásárlók jelentős részét egyáltalán nem fogja érdekelni a közfelháborodás, amit alá is támaszt az Ampere Analysis piackutató cég elemzése is. Számításaik alapján alig-alig fog elmaradni a PS4 Pro eladásaitól a félgenerációs utód, ami felveti a kérdést: vajon kinek éri meg ekkora különbözetet kifizetni az új modellért?
Aki csak most lép be a konzolok világába, annak legalább akkora dilemmát jelenthet a típusválasztás, mint annak, aki hezitál a sima PS5-ről PS5 Pro modellre való újításon. Mint tudjuk, a Pro nem rendelkezik optikai meghajtóval, úgyhogy az eddig megvásárolt lemezes játékainkat szépen a konzol mellé tudjuk rakni, vagy a zsebünkbe nyúlunk, és kifizetjük a plusz pénzt a külső meghajtóért. Sokan gondolják azt, hogy a digitális címeké a jövő, de felmérések alapján a játékosok 80 százaléka véli úgy, hogy nem hagyhatjuk hátra a fizikai formában megvásárolható címeket.
Apropó címek, Cerny prezentációja során már akkor kételyek merültek fel a gamerekben a Pro létjogosultsága kapcsán, amikor többéves játékokkal próbálta az úriember alátámasztani az alapmodell és a Pro közötti különbségeket. Az új funkciók között megtalálhatjuk a 8K-felbontást, a VRR-t, vagyis a variable refresh rate-et, valamint már tudjuk, hogy több mint 8500 korábbi címmel játszhatunk majd, jobb frame rate-tel, és felbontással.
Ismét felmerül a kérdés, érdemes-e a múlttal prezentálni a jövőt? Persze még nem derült ki, hogy a későbbiekben milyen exkluzív címekkel rukkol elő a Sony, amik már kihasználják teljes valójában a ray tracing és a quality mode adta lehetőségeket. Az emberi szem számára gyakorlatilag elhanyagolható grafikai különbségekről beszélünk, főleg ha ránézünk az FPS-számokra. De ha már a látványnál tartunk, hozzá kell tenni azt is, hogy szükségünk lesz egy borsos árú 120 hertzes tévére is, hogy egyáltalán láthassuk azokat az egyelőre elhanyagolható pozitívumokat, amiket az új konzol kínál nekünk. Ha puritánul akarjuk magunkat kifejezni, azt mondhatjuk, hogy kaptunk egy minden eddiginél erősebb konzolt, aminek segítségével egy FPS-játékban kicsit messzebb látunk, de nem tudjuk kihasználni a specifikációban rejlő potenciált.
Egyelőre az is hátráltató tényező, hogy a konkurencia nem lépett az ügyben, nincs félgenerációs konzol, emiatt aztán a játékokért felelős stúdiók sem fogják törni magukat, hogy kifejezetten a PS5 Pro konfigurációját vegyék figyelembe a fejlesztéskor. Összességében még mindig nyitott a kérdés, hogy lesz-e értelme a Pro modellnek hosszú távon, de sokan meg sem várják a választ. Egyelőre még nem jött el a "lázadás" ideje a gamer-társadalomban, úgyhogy az előrendelések és a piackutatás alapján nem kell aggódnia a Sonynak a bevételek miatt. A PS5 Prót épp annyian fogják megvásárolni, mint az előző félgenerációs modellt, miközben lassacskán egyeduralkodóvá válnak a nem hordozható konzolok piacán.
Ennyi idő szex nélkül még teljesen normális lehet
Hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek szex nélkül úgy, hogy nincs baj a kapcsolattal. Egy szakértő szerint nem az időtartam a döntő.
Kihagyta a ziccert az év egyik legjobban várt játéka - Teszt: Marvel's Wolverine
A Marvel’s Wolverine lineáris történetre, pörgős és brutális harcokra épít, de sok területen nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket.
Monet és Renoir ritkaságai kerülnek most kalapács alá
Monet szerint nélküle az impresszionisták éhen haltak volna. Paul Durand-Ruel gyűjteményének 62 darabja most először kerül árverésre.
Velencében újraértelmezik a férfidivat egyik klasszikusát
A sztárok Velencében megmutatták, hogyan lehet feldobni a klasszikus öltönyt.
Mintha sci-fiből lépett volna ki az Aston Martin első utcai motorkerékpárja
Ha csak annyit tudnánk, hogy a Brough Superiorral fogtak össze, pontosan így képzelnénk a végeredményt.
Adjatok két hónapot: így lesz Kratos Dave Bautistából
A pankrátorból lett színészt a God of War videójáték adaptációjában láthatjuk majd, erre pedig már most gőzerővel készül.






