Szurikáták jósolták meg, ki nyeri a foci-Eb-t

Az egyik brit állatkert bundás kis sztárjai már többször helyesen tippeltek, de vajon most is igazuk lesz?
Jó néhány focitorna ideje alatt kerültek már be a hírekbe kis színesként olyan állatok, akik hellyel-közzel sikeresen megjósolták a következő meccsek eredményeit. A 2010-es vébén például Paulra, a polipra szegeződtek a tekintetek, 2014-ben egy Sijtje nevű tehén és egy Shaheen nevű teve is vállalkozott a tippelésre, de lehetne még sorolni. Általában a csapatok zászlajával jelölt kajás tálak vagy éppen játékok közül választva fejezték ki véleményüket.
Most Angliában, a Kelet-Sussex megyei Drusillas Park állatkertben bukkantak fel szőrös kis futballszakértők: szurikáták jósolgatják meg az idei foci-Európa-bajnokség egyes mérkőzéseinek kimenetelét. A roppant megalapozott módszer úgy nézett ki, hogy kiraktak nekik két vödröt a gondozók, tele magvakkal, hüvelyesekkel, csemegekukoricával, kívül pedig az adott országok zászlajával. Ekkor kiengedték az állatokat, és azt tekintették érvényes jóslatnak, amelyik vödröt több szurikáta szállta meg.
Az állatok állítólag az előző Eb ideje alatt hibátlanul jósolgattak, így a gondozók adnak a véleményükre. A vasárnapi Anglia–Spanyolország döntőre angol győzelmet mondanak, szóval kissé hazabeszélnek, hisz az állatkert is angol. A fogadóirodáknál amúgy a spanyolok az esélyesebbek, de még a rendes játékidő döntetlenjére is alacsonyabb oddsok vannak, mint az angol sikerre.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.