Promóció
Euro 2024: itt a nyolcaddöntő párosítása – ki nyer a végén?

Szerda este kialakult az első egyenes kieséses kör mezőnye, sajnos a magyar válogatott nélkül.
Az utolsó csoportkör utolsó fordulójáig megvolt ugyan az esélyünk a továbbjutásra, azonban ahogyan kedden az angolok Szlovénia ellen, úgy szerdán a portugálok sem tudtak nyerni Grúziával szemben. Persze más meccs volt ez, hiszen Kvaracheliáék saját sikerükért hajtva mindent megtettek, és végül 2–0-s bravúrgyőzelmükkel teljesen megérdemelten léptek tovább, míg Portugália legtöbb nagy sztárját pihentetve teljesen ötlettelenül, indiszponáltan futballozott a találkozó nagy részében. Így az F-csoport másik meccsén hiába nyertek a törökök a csehek ellen, nekünk ez nem volt elég, Magyarország nem folytathatja az Eb-n. A skótok elleni győzelem azért biztosította, hogy emelt fővel búcsúzhassanak a mieink, akik igazából csak a Svájc elleni első félidőben betliztek, ezután tisztes helytállást láttunk tőlük.
Ami viszont az Európa-bajnokság szempontjából lényeges: a csoportkör lezárult, kialakult a nyolcaddöntő mezőnye, megvan a párosítás. Az egyik ág kifejezetten gyilkosnak ígérkezik, de ahogy azt ezen a kontinenstornán is láthattuk, lefutott meccs a másikon sem lesz.
Mutatjuk hát a párosítást, és tippelünk is az eddig látottak alapján a továbbjutók kilétére!
Egyik ág
Svájc – Olaszország: Tegnap estére az is kiderült, hogy az olaszok anélkül a bizonyos, 98. perces Zaccagni-gól nélkül kiestek volna. Nem a legjobb arcukat mutatták eddig a tornán, leszámítva talán az Albánia elleni fordítás perceit, de talán most erőt merítenek, és felpörögnek. Amúgy is hagyományosan későn ébredők. Svájc legyőzte a magyarokat, és sokáig a németek ellen is vezetett, most is kemény ellenfél lesz. Szoros olasz továbbjutást várunk.
Anglia – Szlovákia: Az angoloktól alighanem mindenki többet várt, három csoportmeccsükből egyet nyertek meg, csupán két gólt szerezve. Szlovákia meglepetésre elkapta a belgákat, majd harmadikként jutott tovább egy olyan csoportból, ahol minden együttes négy pontot gyűjtött. Azért azt mondanánk, az angolok kicsit összekapják magukat, és győznek.
Ausztria – Törökország: A sógorok számunkra a torna eddigi pozitív meglepetései, egy olyan csoportot nyertek meg, ahol előzetesen azt hittük, a harmadik helyért küzdenek legfeljebb. Ráadásul hat lőtt góljuk is a második legtöbb a németek (8) után. A törökök sem gyengék, bár a portugálok simán lelépték őket, másik két meccsüket behúzták. Innen egy szoros osztrák győzelmet mondanánk.
Románia – Hollandia: A román válogatott váratlanul magabiztos, 3–0-s sikerrel kezdett Ukrajna ellen, a további két meccsen azonban már csak egy büntetőgól jött össze. A hollandok is három ponttal rajtoltak, aztán játszottak egy döntetlent a franciákkal, végül gólgazdag meccsen alulmaradtak Ausztriával szemben. Szinte lehetetlen megjósolni, melyik arcukat mutatják legközelebb, de rájuk fogadnánk.
Másik ág
Németország – Dánia: A házigazda németek veretlenül, de végül nem százszázalékosan léptek tovább a csoportból. A dánok ellenben három iksszel csinálták meg ugyanezt, nem nyertek még meccset a tornán, nem olyan élesek, mint három éve. Ez sem lefutott párharc, de a németeket várjuk a negyeddöntőbe.
Spanyolország – Grúzia: A spanyolok lettek egyedül százszázalékosak a csoportkörben, náluk működött az is, hogy az utolsó fordulóban az addig kevesebb lehetőséget kapó kerettagok tudták megmutatni motiváltságukat, tudásukat. A grúzok újoncként nekünk nagyon fájó módon, de tökéletesen megérdemelten elverték Portugáliát, ám úgy hisszük, Spanyolország már nagy falat lesz. Ugyanitt pedig megkövetjük magunkat: az Eb előtti felvezetőben azt írtuk, Grúzia a mezőny leggyengébbje. Hát nagyon nem.
Franciaország – Belgium: A franciák az angolokhoz hasonlóan szintén csak egyszer nyertek, ráadásul két góljuk közül az egyik öngól, a másik büntető volt. Ebben a csapatban több kellene, hogy legyen. Csoportmásodikok voltak az osztrákok mögött. A belgák Románia mögött végeztek, a sors iróniája, hogy pont csak őket tudták megverni. Nem érezni bennük azt az erőt, amit korábban, innen a francia gárdát várjuk továbbjutásra.
Portugália – Szlovénia: Igen felemás eddig a portugál válogatott, mert bár minden esélyük megvolt rá, hogy a spanyolok mellett ők legyenek a másik százszázalékos csapat a csoportban, de az utolsó meccset elveszítették, és amúgy is sokszor volt nyögvenyelős a játékuk. Szlovénia ellenben története során először élte meg az egyenes kiesést, viszont a dánokhoz hasonlóan ők is nyert meccs nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe. Szerintünk Portugália most egészen más arcát mutatja, és simán továbbmegy.
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.