Promóció
Euro 2024: a hiányzók álomcsapata – együtt megnyernék az Eb-t?

Egész Európát a foci-Eb tartja lázban, de ezúttal is lesznek nagy hiányzók. Mit gondolsz, ez a csapat megnyerné a tornát?
Immár csak egy hét van hátra a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság rajtjáig, a résztvevő nemzetek szövetségi kapitányai kihirdették bő kereteiket, a végleges névsorok leadásának pedig éppen ma van a határideje. Az biztos, hogy kiváló játékosokat, hatalmas sztárokat láthatunk, a teljesség igénye nélkül említhetjük Kylian Mbappét, Cristiano Ronaldót, Toni Kroost, Harry Kane-t – vagy éppen némiképp hazabeszélve Szoboszlai Dominikot.
Viszont mint minden nagy világversenynek, úgy ennek is megvannak a maga hiányzói. Olyan klasszisok, akiknek az országa nem tudta kivívni az indulás jogát, olyanok, akik összebalhéztak az edzővel, ezért számkivetettek lettek, esetleg sérülés vagy egyszerű szakmai döntés miatt kénytelenek a tévé előtt szurkolni. Sőt, akad aki fogadási botrány vagy doppingvétség okán marad távol. Pedig belőlük is igazán ütőképes csapatot lehetne összeállítani.
Íme, a mi álomtizenegyünk a hiányzókból:
Thibaut Courtois – David Alaba, Francesco Acerbi, Mats Hummels, Conor Bradley – Gavi, Manuel Locatelli, Martin Ødegaard – Dejan Kulusevski, Viktor Gyökeres, Erling Haaland.
Persze lehetne még sorolni olyan neveket, mint Julian Brandt, Sandro Tonali, Victor Lindelöf, Marcus Rashford, Jadon Sancho, Christopher Nkunku, Paul Pogba vagy éppen Alexander Isak, de mi most őket válogattuk be a kimaradók álomcsapatába.
Galériánkban elmondjuk, miért maradtak ki, és miért lenne helyük az Eb-n!
10 érdekesség az óriáspandákról, amiről talán nem is hallottál
Ki nem találnád, hány kilogramm bambuszt képesek befalni egy nap alatt.
A Little Nightmares III hidegrázósnak ígérkezik, de a rajongók nemcsak a játéknak örülhetnek a közeljövőben
A rémálmok univerzuma képregények lapjaira is átköltözik, de a játék még saját animációs filmet is kap.
Vízre bocsátották a világ legnagyobb vitorlás jachtját
A 220 méter hosszú Orient Express Corinthian hamarosan teljesen elkészül, de első útjára csak jövőre indul.
Pharrell platformján döntött rekordot egy Jordan-kártya
Egy 1986-os Fleer sportkártyáért fizetett valaki 2,5 millió dollárt. De persze nem akármilyen kártyáról van szó.
10 megoldatlan történelmi rejtély, ami lázban tartja a kutatókat
Bármennyire is törekszünk a kérdések megválaszolására, olykor még a válaszok is csak újabb kérdéseket szülnek.
Sztárgázsi toplista: Scarlett Johansson lett minden idők legjobban fizetett színésze
Nagyot kaszált új filmjével, magyar átlagbér mellett tízmillió hónapot kellene dolgozni, hogy elérjük eddigi mozis jövedelmét.