Ha nem vigyázunk, ezeket az állatokat már sosem fogják látni a gyerekeink

Amikor a dokumentumfilmek olyan kijelentésekkel zárulnak, miszerint a képernyőn látható faj populációja drasztikus mértékben csökkent, és a kihalás veszélye fenyegeti, szinte mindenkinek összeszorul a szíve. Mindezek ellenére a többség pár hét után már ignoránsan viselkedik a témával kapcsolatban, a mögé a gondolat mögé bújva, hogy saját házában, a szűk életterében nincs ráhatásuk a globális ökoszisztémára a kisembereknek. Nagy hiba, mert a legapróbb megmozdulás is többet jelenthet egy faj megmentése érdekében, mint a folyamatos sajnálkozás.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára alapvető feladat, és már pár leírt szó vagy egy-két apró cselekedet is csodákra képes. Az is remek irány, ha az évek óta vágyott thaiföldi nyaralás során nem látogatunk meg "tigrissimogatókat", vagy a ma már szerencsére redukálódott számú delfináriumokba sem váltunk jegyet. Az állatok kizsákmányolása ellen tett bárminemű apró törekvés számít, viszont olykor tényleg csodára lenne szükség ahhoz, hogy a kihalás szélére sodródó fajokat megmenthessük.

forrás: Wikipedia / Olga Ernst

Fekete orrszarvú

Vélhetően senkinek nem mond újat, hogy a mára veszélyeztetett státuszba került fajok elenyésző részét képezik azok, amik nem az emberi beavatkozást okolhatják sorsukért. Nincs mit szépíteni, ahová az ember beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad, ennek pedig ékes példája a ma már szimbólummá vált dodó, Mauritius szigetének jámbor földi madara. Az egykor átutazóban lévő hajósok rossz ízű, zsíros húsa ellenére előszeretettel vadászták le a röpképtelen madarat, de a legnagyobb problémát a tájidegen betelepített fajok jelentették, amik miatt a madár végül zsákmányállattá vált. A jelenkor generációja már nem láthatta ezt az állatot, ami már csak azért is dühítő, mert volt esély a megmentésére.

Napjainkban legalább észrevehető törekvéseket láthatunk a veszélyeztetett állatok populációjának emelésére, amit az úgynevezett Vörös Listán tartanak számon. A Természetvédelmi Világszövetség által 1948-ban létrehozott adatbázis kategóriákra bontva listázza azokat az állatokat, amik nagy segítségre szorulnak. Ezek alapján megkülönböztetik a kihalt, a vadon kihalt, a fenyegetett, a mérsékelten fenyegetett, a nem fenyegetett és az adathiányos állományokat. Jelenleg a legfontosabb a három alkategóriát magába foglaló fenyegetett státusz, aminek a súlyosan veszélyeztetett tagjai már majdnem átcsúsznak a vadon kihalt pozícióba.

forrás: Wikipedia / Hendrik Dacquin

Keleti gorilla

Az IUCN 2024-es adatbázisa alapján a madarak 12 százaléka, a kétéltűek 41 százaléka, a cápák 37 százaléka, a korallok 44 százaléka, a hüllők 21 százaléka, az emlősöknek pedig 26 százaléka sorolható a fenyegetett státuszba. Utóbbiak esetében ez több mint 6.000 fajt jelent. Jó pár könyvre lenne szükség ahhoz, hogy adatokkal alátámasztva tudjuk felsorolni a veszélyben levő állatokat, helyette viszont most azokról a fajokról ejtünk szót, amelyek a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolhatóak, az eltűnésük pedig mindenki számára látható és egyben sokkoló lenne.

A fekete orrszarvú, a szumátrai orrszarvú és fajtársuk, a jávai orrszarvú egyedszáma is kritikusan alacsony. Utóbbi állat Vietnám területérül teljesen eltűnt, az utolsó vadon élő példányt 2010-ben orvvadászok lőtték le, de Indonéziában is alig nyolcvan állat él az Ujung Kulon Nemzeti Parkban. Emberi segítség nélkül elképzelhetetlen, hogy sikerül megmenteni a jávai orrszarvút, és így van ez az amuri leopárd esetében is. A nagymacskák életterének folyamatos csökkenésével az egyedszám is jócskán redukálódott, a becslések szerint pedig alig száz amuri leopárd tengeti mindennapjait a vadonban. Az állat helyzete annyival jobb az orrszarvúakénál, hogy fogságban jelenleg kétszáznál is több példányt tartanak, de többségüket visszaintegrálni a vadonba szinte képtelenség.

forrás: Wikipedia / Pedrosanch

Közönséges cserepes teknős

Sajnos a főemlősök közül is többen szerepelnek a listán. A borneói orangután, a szumátrai orangután, a cross-folyói vagy más néven nyugati gorilla és a keleti síkvidéki gorilla nevét szintúgy meg kell említenünk. Még szumátrai orangutánból is csupán 7.500 körülire saccolják a vadon élő populáció számát, ami elképesztően kevés, de a síkvidéki gorilla is nagyjából csupán 6.000 egyedet számlál. Az élettér csökkenésének kártékony hatását remekül szemlélteti, hogy a síkvidéki gorillák állományát 1990-ben még 17.500 főre saccolták. Viszont ezek a számok is eltörpülnek, pontosabban hatalmasak a cross-folyói gorilla egyedszáma mellé téve, ugyanis belőlük ma már csupán háromszázan élnek a vadonban. Érdemes közben megjegyezni, hogy mi, emberek több mint nyolcmilliárdan tengetjük mindennapjainkat a bolygón.

Az afrikai erdei elefánt és a szumátrai elefánt is megszenvedte az emberi beavatkozás okozta károkat, és ami még súlyosabb, az orvvadászatot is, így már ők is a kihalás szélére sodródtak. A vadon élő szumátrai tigrisek száma sem éri el az ötszázat, de a vietnámi antilop is az életben maradásért küzd nap mint nap. A közönséges cserepes teknős ma már egyáltalán nem közönséges, ugyanis az elmúlt száz év alatt az állomány 80 százaléka tűnt el, a populáció pedig néhány ezer egyedre csökkent. A vicces nevű kaliforniai disznódelfin a legkisebb cethal-féle a világon, humoros neve ellenére viszont ő van az egyik legszörnyűbb helyzetben. A tengerbiológusok szerint napjainkban nagyjából 8-10 példány élhet vadon a vizekben, így a kihalásuk gyakorlatilag borítékolható. Hát így állunk most, és ha így megy tovább, akkor a felsorolt állatok nagy részét a jövő generációja már csak képeken fogja látni, ahogy velünk történt a mauritiusi dodó esetében.

forrás: Wikipedia / Paula Olson, NOAA

Kaliforniai disznódelfin