Fede Álvarez folytatná az Alien: Romulus történetét

A kérdés már csak az, mikor kerülhet moziba a film?
Már az első kedvcsináló előzetesek alapján is úgy tűnt, jó kezekbe került az új Alien-mozi, ezt pedig a jegypénztáraknál sikeresen bizonyította is az alkotás. A vélemények a kritikusok és a rajongók körében egyöntetűen pozitívak a Romulusról, ezért várható volt, hogy Fede Álvarez rendező már ötletel a stábjával a folytatás történetén.
A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál közötti időszakban játszódó film hozta az elvárt szintet, képes volt feléleszteni modern köntösben tálalva az alapművek esszenciáját, ezzel együtt pedig reményt is adott a franchise rajongóinak. Mindenképp érdemes megjegyezni, mennyire autentikusra sikerültek a belső terek, ezzel együtt a látvány is rendben volt, és az animatronikus xenomporphok is kellően hátborzongatónak tűntek. A sejtetés már az 1979-es első film esetében is hatásosan működött, ezt pedig szerencsére ismételten megkaptuk Álvareztől.
Nem kérdés, hogy a mozinak vannak hibái, ezzel együtt új ötletei is, amiknek megvalósítása remekül sikerült. A végkifejlethez közeledve sokan érezhették azt, ebből lehetne folytatást készíteni. Így van ezzel maga a rendező is, aki az elismeréseket begyűjtve joggal vázolhatta fel vízióit már ilyen korán a The Hollywood Reporternek adott interjújában. Álvarez azt nyilatkozta, már a Romulus végén arra jutottak a stábbal, hogy a sztorit tovább lehetne görgetni. Véleménye szerint rengeteg lehetőség van még az Alien-univerzumban, azonban semmi esetre sem akarja elkapkodni a dolgokat.
A rendező gondolatai szerint nem érdemes sürgetni egy folytatást, az viszont biztos, hogy az ötletek között szerepel a sokat emlegetett Yvaga bolygóra tett látogatás is. Miután a Cailee Spaeny által játszott Rain sikeresen megmenekül, a reményei szerint megváltást hozó planéta felé veszi az irányt. Fede Álvarez elmondása alapján a barátságosnak tűnő Yvaga akár az ellenkezője is lehet majd a főszereplőnk által képzelt világnak. Bármi is történjen a folytatásban, remélhetőleg legalább annyira jól sikerül majd, mint az Alien: Romulus.
Bírod a sci-fit? Ezeket nézd meg!
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





