Promóció
Azt hitték, sérült, de csak túlette magát, ezért nem tudott repülni a rétisas

A fehérfejű rétisas köszöni, jól van, csak éppen úgy bekajált, hogy moccanni alig bírt utána.
Egy röpképtelennek tűnő fehérfejű rétisasra lettek figyelmesek a Wilson’s Creek National Battlefield nemzeti parkjának határán a missouri természetvédelmi hatóság munkatársai. Úgy vélték, a madár megsérülhetett, ezért nem tud felemelkedni, ezért hozzá is láttak az intézkedéshez. Végül a Dickerson Park Állatkert szakemberei röntgenezték meg a sast, amelyről kiderült, kutya baja, egészen más ok miatt nem repül.
Úgy bekajált ugyanis, hogy emiatt nem tudott felszállni, méghozzá a röntgenfelvételek alapján arra következtettek a vizsgálatot végzők, hogy egy elgázolt mosómedvéből lakmározhatott, annak az állatnak az egyik mancsát fedezték fel a képeken. Mivel a rétisas történetét naprakészen dokumentálták a közösségi oldalakon, nagyon sok rajongóra tett szert, számos kommentelő lényegében saját lélekállatának nevezte a ragadozó madarat.
Mint azt a sasokkal foglalkozó minnesotai National Eagle Center egy korábbi bejegyzésében írja, noha ezek az állatok ragadozók, és többnyire élő prédákra vadásznak, azért a kínálkozó lehetőséget kihasználják, tehát ha elütött zsákmányállatot észlelnek, szívesen lehajolnak érte. A sast a szakemberek rehabilitálták, majd visszaengedték a vadonba.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.







