Jármű
Nemcsak szentképeket lőhetsz a pápa kamerájával


A tavasszal elhunyt Szentatya, Ferenc pápa kapta ajándékba ezt a Leicát, amit most jótékony céllal árvereznek el.
Különleges, egyedi fényképezőgéppel lepte meg tavaly a Leica a katolikus egyház akkori fejét, az azóta sajnos már elhunyt Ferenc pápát. Az M-A no. 5000000 Pope Francis szett egy teljesen mechanikus, fehér borítással ellátott, ezüst-króm Leica M-A vázból, valamint egy Noctilux-M 50 mm f/1,2 objektívből áll, mindkét eszköz az 5000000-s sorszámot viseli.
Olyan egyedi gravírozásokkal is díszítették a gépet, mint Szent Péter kulcsai, vagy Ferenc pápa jelmondata, a Miserando atque eligendo (Megkönyörült és kiválasztotta), míg az objektívsapkán a Vatikán címere kapott helyet. Mind a vázra, mind a lencsére felírták az A. D. MMXXIV évszámot, ami a 2024-es bemutatóra utal.
A kamerát a Leitz Photographica Auction keretein belül árverezik majd el. Október 22-étől indul az előzetes ajánlattétel, a kikiáltási ár pedig 30 ezer euró, vagyis szűk 12 millió forint. A várakozások szerint a végösszeg ennek akár a bő duplája, 60-70 ezer euró, azaz 23-27 millió forint is lehet. A pénzt teljes egészében a rászorulók javára ajánlják fel.
Nézd meg alaposabban a fényképezőgépet a galériában!

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
Ha Jacob Elordit kérdezed, idén ősszel a mokaszin a legmenőbb cipő
Jacob Elordi egyik kedvenc cipője ráadásul könnyen téliesíthető is.
Végre egy Ferrari-átépítés, amitől nem borzongunk
Az olasz sportkocsigyártó autóihoz nehéz úgy nyúlni, hogy ne legyen a vége szentségtörés, de ezt a GTC4 Lussót azért meghajtanánk.
Elkényezteti a gamereket jövőre a Valve
A 2022-ben piacra dobott Steam Deck után most három izgalmas, új eszközzel indítanak egész pályás letámadást.
Még idén összecsaphat Anthony Joshuával Jake Paul
Mike Tyson után egy újabb nagy skalpot gyűjtene be a youtuberből lett bunyós, de ez azért nehezebb meccsnek ígérkezik.
Resident Evil: új mobiljáték érkezik néhány napon belül
A Resident Evil: Survival Unit a legendás horror franchise legújabb mobiljátéka, és most hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumát.
Lottón lehet sírhelyet nyerni Jim Morrison és Oscar Wilde mellé
Párizsban morbid, de izgalmas nyereményjátékot hirdettek. Pénz helyett végső nyughelyet lehet nyerni.







