Nem hibrid, nem turbós: régi vágású sportkocsi az új Ferrari

A 12Cilindri neve nem hazudik: ez egy olyan tizenkét hengeres, szívómotoros sportautó, amiért igazán lehet imádni a márkát.
A világ egészen egyértelműen halad az elektromos átállás felé, ezt jól mutatja, hogy a tradicionális sportkocsigyártók is elkezdtek tisztán villanyos, vagy legalább hibrid modelleket készíteni. Ebben a közegben igazán üdvözlendő, amikor valaki mégis úgy dönt, magasról tesz a divatra, és előrukkol egy igazi, régi vágású sportautóval. Ezt tette most a Ferrari is a vadonatúj 12Cilindrivel.
Ami a külsőt illeti, egy rendes, klasszikus arányú sportkupéval van dolgunk, amely ráadásul bizonyos részletekben egy legendás őstől, a 365 GTB/4 Daytonától merített inspirációt: ezt a rokonságot leginkább a fényszóróknál és az azokat összekötő panelnél érhetjük tetten. Belül valamelyest engedtek a korszellemnek, így a sofőr előtt virtuális műszeregység kapott helyet, középre pedig került egy méretes infotainment-képernyő, bár a szokásoshoz képest mélyebbre rejtették.

Mivel azonban ez egy Ferrari, úgyis mindenkit az érdekel, milyen motor dolgozik benne. A név árulkodó, mivel szó szerint is azt jelenti, tizenkét henger, így hát nem nehéz megtippelni, hogy valóban egy szívó V12-est építettek be. Méghozzá annak az F140 kódúnak a legfrissebb változatát, amely már bő húsz éve is ott üvöltött az Enzóban, de evolúcióit találjuk a 812 Superfastban és a Purosanguéban is. A 6,5 literes, 65 fokos hengerszögű egység 9500-ig forog, és 830 lóerőt ad le, maximális nyomatéka 678 newtonméter. Nincs turbó, nincs elektromos rásegítés – ez egy sima, tisztességesen megcsinált szívómotor.
A V12-höz nyolcfokozatú, duplakuplungos automata váltót párosítottak, amely az ígéretek szerint harminc százalékkal gyorsabban kapcsolgat, mint a 812-ben. A nulla-százat a gyári adat szerint 2,9 másodperc alatt tudja, a kétszázat pedig 7,9 alatt éri el, de lesz ám nyitható tetejű Spider, az sem sokkal lassúbb. Megkapta az autó a keresztbe csúszást szabályozott keretek közé szorító Side Slip Control aktuális verzióját, a 8-ast, és összkerékkormányzással is felszerelték. A 21 colos felniken elöl 275/35-ös, hátul 315/35-ös gumik feszülnek, választani lehet a Michelin Pilot Sport S 5 és a Goodyear Eagle F1 közül.

Az árak nyilván Ferrarihoz méltóak, vagyis a kupé 154 millió forintnyi euróért, a Spider 170 millió forintnak megfelelő összegért vehető meg – már ha egyáltalán még nem kötötték le a gyártási kapacitást jó előre.
Nézd meg a galériában alaposabban is!
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.
Megdöntötte az emberi világcsúcsot a félmaratonista robot
Kifejezetten humanoid robotok számára rendeztek félmaratoni futóversenyt Pekingben. A győztes kiváló időt produkált.
28 éves rekordot döntött meg Victor Wembanyama
Ebben a mutatóban mindenkit felülmúlt a San Antonio Spurs történetében.
762 kilométeres hatótávot ígér az elektromos Mercedes C osztály
A Mercedes-Benz bemutatta középkategóriás modelljének első tisztán villanyhajtású változatát.
Bevállalnád? Egy megosztó cipőszín, amit David Beckham is hord
David Beckham cipője tökéletes példája annak, hogyan lehet egy darab egyszerre időtálló és stílusos - ráadásul könnyedén elérhető.





