Makulátlanra restaurált Ferrari a Mercedes-vezér garázsából

Az autósport egyik királykategóriájának számító Formula–1-ben nem ritka, hogy a versenyzőket szerződésük tiltja attól, hogy a rivális márka autóival járjanak, vagy simán csak azzal mutatkozzanak. Valahol érthető is ez, hiszen a világbajnokságon szereplő pilóták minden mozdulatának súlya van, és nyilván senki nem nézi jó szemmel, ha egy kazal pénzt kifizet alkalmazottjának, aki aztán a szomszédban kamatoztatja reklámértékét. Aztán persze van az a szint, amikor mégis minden lelkiismeret-furdalás nélkül meg lehet tenni.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Ezt a szintet képviseli Toto Wolff is, aki a Mercedes-AMG F1-es csapatfőnökeként, sőt az istálló társtulajdonosaként nem pont az az ember, akinek bárki megtilthatja, hogy Ferrarit vegyen. Így az SL 65 AMG mellé befért egy Enzo és egy LaFerrari is, de ezeket a szupersportkocsikkal kereskedő Tom Hartley Junior segítségével nemrég elpasszolta. Most szintén a luxusnepper kínálatában tűnt fel egy újabb Ferrari, de talán az összes közül ez a legvonzóbb: egy F40.

forrás: Tom Hartley Jnr.

A Speedline felnik külön ehhez a modellhez készültek

Gyerekkorom mindent vivő poszterautója volt ez, természetesen máig megvan az 1:43-asra kicsinyített mása Bburago kisautóként – még ha a motortérbe bepillantást engedő polikarbonát (mármint az igazin az) el is repedt az évtizedek során. De nemcsak számomra különleges az F40, hanem a Ferrari történelmében is kitüntetett helye van, több okból. Egyrészt az első sorozatgyártású – mármint amennyire egy ilyen gyártónál sorozatról lehet egyáltalán beszélni – modelljük, a 125 S születésének negyvenedik évfordulójára készült. Másrészt ez volt az utolsó típus, amelynek gyártásindítása még a cégalapító, Enzo Ferrari életében történt.

forrás: Tom Hartley Jnr.

A V8-as nem teljesen új konstrukció, de itt megfújták hengerenként egy turbófeltöltővel

Az F40 elég erőteljesen épített a 288 GTO-ra, az acélcsővázat, a futóművet és a motort is onnan örökítették tovább a mérnökök, noha semmit nem hagytak érintetlenül. Végeredményben a Pininfarina által csodálatosra álmodott formatervet alumíniumból, kevlárból és szénszálas elemekből valósították meg, a kaszni mindössze 125 milliméterre van a földtől, a duplaturbós V8-as pedig 478 lóerővel gondoskodik a szőrszálak vigyázzba állításáról. Sikeréről sokat elmond, hogy az eredetileg tervezett 400 darab helyett végül 1311-nél (más források szerint 1315-nél) álltak le a gyártással.

forrás: Tom Hartley Jnr.

A maga idejében sok kritikát kapott az árához mérten túlságosan puritán beltér miatt. De a Ferrari tudta mit csinál, ez egy igazi driver's car

Ebből összesen 27 darab került új autóként Spanyolországba, ami azért érdekes, mert az osztrák Toto Wolff ennek a 27-nek az egyikét vette meg. A 087007 alvázszámú példány mindössze 5500 kilométert futott, tehát ez alapján is lehetne reménykedni a nagyon jó állapotban, de Wolff nem bízta a véletlenre, és visszajuttatta az autót szülőhazájába, Olaszországba, ahol az Autofficina Bonini Carlo S.r.l.-nél esett át egy teljes restauráláson. Hogy ez pontosan mit is foglalt magába, nem tudni, az viszont biztos, hogy az F40 rendelkezik a Ferrari tanúsítványával, így bizonyítva, hogy a váz, a karosszéria, a motor és a váltó is az eredeti, amivel 1990-ben kigördült a gyárból.

forrás: Tom Hartley Jnr.

Ez a forma mindenhonnan zseniális és korszakos

A Ferrari F40-nél ma már minden tulajdonságában vannak jobb sportkocsik. Van, amely jobban gyorsul, van, amelyiknek nagyobb a végsebessége. Van drágább és ritkább is. De olyan karakterrel bír, ami megismételhetetlen. Így hát nem csoda, ha egy-egy szép állapotú példány 1,4-1,7 millió dollár között is megér a gyűjtőknek, vagyis akár bő 600 millió forintot sem sajnálnak érte. A Tom Hartley Jnr. nevével fémjelzett hirdetőoldalon viszont nem tüntetnek fel árat, kizárólag közvetlen érdeklődésre árulják azt el.