Promóció
Filmek, amik nem váltották be jóslataikat az emberiség jövőjével kapcsolatban

Visszatekintve már viccesnek, avagy túlontúl optimistának tűnik néhány, az emberiség jövőképét felvázoló alkotás.
Azt meg kell hagyni, hogy a fantáziát és a racionalitást keverő rendezők és forgatókönyvírók néha beletrafáltak a dolgokba, már ami a technológiai vívmányok fejlődését illeti. Remek példa erre Arthur C. Clarke műve, a 2001: Űrodüsszeia, amit a sci-fi ősatyjaként számon tartott Stanley Kubrick álmodott a nagyvászonra.
Az egyetemes filmtörténelem egyik alapműve olyan jövőképet ábrázolt 1968-ban, ami előrevetítette az emberiség kozmoszba való kilépését a kétezres évek elejére. No persze nem a NASA "amatőr" szintjén. A kultstátuszba emelkedett remekműben láthattunk olyan forradalmi ötleteket, amik később valóra váltak. Ilyen volt például a táblagép megjelenése, valamint az a jóslat, miszerint Kína lesz az űrverseny harmadik főszereplője.
Most viszont nem azt nézzük a filmekben, hogy mi valósult meg végül a jövőben, hanem éppen ellenkezőleg. Megkeressük azokat a hihetetlen víziókat, amik végül nem következtek be a fejlődés kapcsán elképzelt túlzott optimizmus, vagy éppen pesszimizmus miatt. Utóbbi esetben nagy szerencsénkre kijelenthetjük, nem valósultak meg a Terminátor jóslatai a civilizáció pusztulásáról. Persze az 1997-ben elkerült világégés leginkább a Connor családnak volt köszönhető, úgyhogy ezt a filmet kakukktojásnak tekintjük.
Az 1987-ben elkészült Robotzsaru szintén a gépekkel operált. Azt vetítették előre a készítők, hogy 2015-ben már képesek leszünk menthetetlen sérülést szenvedett emberekből szuperkatonákat faragni. Egyelőre ott tartunk, hogy egészen élethű mozgással rendelkező robotkutyát is tarthatunk házi kedvencként.

Az 1982-ben bemutatott Szárnyas fejvadászt tekinthetjük a cyberpunk stílus előfutárának, amiben a főszereplőt Harrison Ford alakította. A cselekmény szerint 2019-ben járunk, a szmogtól fulladozó Los Angelesben már a levegőben közlekednek a járművek, a tudomány és a genetika fejlődésének köszönhetően pedig replikánsok is léteznek. A génmanipuláció által teremtett embermásolatok története a jövő rabszolgatartását ábrázolta. Ezt a szintet szembeállítva a jelenkori klónozási technológiák szűkös lehetőségeivel megnyugodhatunk. Nagyon távol áll még az emberiség attól, hogy lehetősége legyen ilyen horderejű hibákat elkövetni a saját társadalmával.

Szerencsére léteznek pozitív példák is, mint például a Vissza a jövőbe-trilógia, aminek 1989-es második részében 2015-be kalauzoltak minket. A klasszikusban láthattuk, milyen egyszerű hagyományos gépjárműből repülő autót készíteni a jövőben, ráadásul még a meteorológiai előrejelzés is pontossá vált. Talán előbbi megvalósításához közelebb áll a civilizáció, mint az utóbbihoz, de ezeken kívül is számos felejthetetlen pillanatot köszönhettünk a filmnek. A légdeszkát szinte mindenki kipróbálná, de annak is örülnénk, ha lehetne már pizzát dehidratálni. Úgy a mini pizzából két másodpercnyi "mikrózás" után a végeredmény egy kiadós, ínycsiklandó vacsora lenne. A lustáknak egyelőre marad a mirelit, pedig minden bizonnyal a hétköznapok egyik legnagyobb segítsége lehetne a kilenc évvel ez előttre jósolt találmány.

10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







