Szórakozás
Szellemhajó roncsaira bukkantak a Michigan-tóban

Az F. J. King 139 évvel ezelőtt tűnt el, azóta nem akadtak a nyomára. Mostanáig.
Egy nagyon régi rejtély megoldásához került közelebb a világ azzal, hogy egy régen elveszett hajó roncsaira akadtak kutatók a Michigan-tóban. Az F. J. King nevű 44 méteres, háromárbócos szkúnert 1867-ben építették, de kevesebb, mint húsz évvel később, 1886-ban elsüllyedt, miután viharba keveredett Baileys Harbor partjainál.
Holléte sokáig nagy talánynak számított, az egyik búvárklub még ezerdolláros jutalmat is felajánlott annak, aki megtalálja. Most Brendon Baillodnak és nagyjából húszfős, helytörténészekből és önkéntesekből álló csapatának pár óra is elegendő volt, pedig ők is azt hitték, veszett ügyet kergetnek. Úgy fogták fel, hogy csak kipróbálják új szonárjukat és távirányítású vízi járművüket – de a teszt során egyszer csak megjelent egy hatalmas objektum a monitoron.
Az F. J. King a baleset előtt többek közt gabonát és vasat szállított, azonban az említett vihar során a nagy szél és a háromméteres hullámok alaposan megtépázták. William Griffin kapitány megpróbált a széliránnyal együtt haladni, legénysége pedig a betörő vizet próbálta hősiesen kiszivattyúzni, de a parttól mintegy öt mérföldnyire világossá vált, hogy a helyzet reménytelen, a hajót el kell hagyni. A közeli La Petite vette fel a matrózokat. A szkúner 28 perccel később már a habok martaléka volt.
Néhány nappal később a Cana Island világítótoronyban szolgálatot teljesítő William Sanderson észlelte, hogy az árbócok még mindig kilógnak a vízből, ki is küldött egy csapatot azok eltávolítására. Most úgy alakult, hogy az ő feljegyzései nagyobb segítséget nyújtottak a felkutatásban, mint a hajó kapitányának saját beszámolója. A roncs meglepően jó állapotban, viszonylag teljes valójában maradt meg, így jó alapot biztosít a további vizsgálódáshoz.
Nézd meg a roncs képeit a galériában!
(forrás: Metro)
Öt Lamborghinit kapcsoltak le a rendőrök
Öt Lamborghinit és egy Mercedes G osztályt foglalt le a brit rendőrség, miután a konvoj az autópályán randalírozott.
9/11 hősei: voltak, akik életüket adták idegenekért
Ma huszonöt éve annak, hogy repülőgépek csapódtak a Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a Pentagonba, ezrek életét követelve.
Olyat lépett az Apple az új iPhone-okkal, amire nem számítottunk
Végre megérkezett a 18-as iPhone-széria, de van egy nagy hiányzó – és persze egy új érkező.
Kiborg csótányok menthetik meg a romok alatt rekedteket
Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.
A G-Shockból is lehet luxusóra?
A CasiOak után most itt a CasioNaut: megfizethető karóra idézi meg a svájci luxuskollekciót.
Egy Volkswagen ütközött a világ egyik legdrágább Bugattijával
Nem mindegy, milyen autóba koccan bele az ember. Spanyolországban egy Volkswagen Polo egy Bugatti Tourbillon prototípusát találta el.






