A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et

Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.
Alig pár hete jelentette be a Ford, hogy visszahozza a Mustang GTD-t, azaz minden idők legizmosabb utcai Mustangját. Ha pedig már így tesznek, nem árt felcsigázni az emberek érdeklődését – ezt pedig hogyan is lehetne hatékonyabban megtenni, mint egy meggyőző nürburgringi köridővel? Eddig ugyanis az egyik fő kritika az volt a GTD-vel szemben, hogy annak ellenére is elmarad például a Corvette ZR1X-től a Zöld Pokolban, hogy a Chevrolet gépe olcsóbb.
A Ford ennek megfelelően most igencsak összekapta magát. Elmentek a Nürburgringre, Dirk Müllerrel a vezetőülésben körbezavarták az új GTD Competitiont, amelynek 6:40.835-ös ideje nemcsak az elődre vert rá 11 másodpercet, de majdnem lefaragott a már említett Corvette ZR1X 6:49.275-ös legjobbjából is.
Mutatjuk is ezt a zseniális kört:
Ezzel a GTD Competition lett minden idők második leggyorsabb amerikai gyártású autója a Ringen. Igaz, az első hely is a Fordé, a GT Mk IV-gyel Frédéric Vervisch ért körbe 6:15.977 alatt. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a mostani sikert is az előszériás és prototípus autók kategóriájában rögzítették, ahogyan korábban a nagy rivális Corvette-ét is. A Ford esetében jelen pillanatban ugyanis még nem beszélhetünk sorozatgyártásról, míg a Chevy-féle ZR1X hivatalosan nem kapható Európában.
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





