Promóció
Nyaraló franciák ezrei dobják ki útközben háziállataikat

Évente mintegy százezer állat marad gazdátlanul, a nyár pedig kimondottan csúcsidőnek számít Franciaországban.
Egyre nagyobb problémát jelent Franciaországban a kidobott, elhagyott háziállatok növekvő száma. A párizsi központú Society for Protection of Animals állatvédelmi szervezet munkatársai csak idén nyáron már 12 ezer állatot mentettek meg, és fogadtak be a menhelyeikre, azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy hiába az áldozatos munka, ha komoly helyhiánnyal küzdenek. Ráadásul a nyári időszakok jellemzően sokkal forgalmasabbak, rengetegen a nyaralásra tartva, útközben hagyják el házi kedvenceiket.
A szakemberek szerint az esetek többségében nem puszta figyelmetlenségről vagy feledékenységről van szó, és nem is arról, hogy miközben a család megáll egy pihenőben, a szülők a gyerekekre figyelnek, addig a kutyák vagy macskák elkóborolnak. Sokkal inkább szándékosan dobják ki az állatokat. Jobb esetben eleve egy menhely előtt teszik ki őket dobozban, vagy legalább betelefonálnak, hogy valaki menjen értük, de sajnos gyakori az is, hogy simán az út szélén válnak meg tőlük.
Clément Beaune közlekedési miniszter szerint évente körülbelül százezer háziállatot hagynak sorsukra Franciaországban, ebből úgy hatvanezer a nyári időszakban válik gazdátlanná. Hogy miért pont a nyaralás vagy utazás közben szabadulnak meg a korábban még dédelgetett, idővel viszont nemkívánatossá váló állatoktól, arról nem szólnak a beszámolók, de talán az lehet a háttérben, hogy ilyenkor otthonuktól távol rakják ki őket, hogy haza se tudjanak találni.
A jelenségnek több lehetséges oka van. Egyfelől a koronavírus-járvány alatt nagyon sokan meggondolatlanul fogadtak be például kutyákat, csak azért, hogy ezzel némi mentességet szerezzenek a kijárási tilalom alól. Másrészt pedig háztartások tízezrei az infláció és a nem várt pénzügyi nehézségek miatt nem tudnak megfelelően gondoskodni az állatokról. Persze ezek nem jelentenek mentséget, akkor sem elfogadható megoldás, hogy egyszerűen kiteszik és sorsára hagyják korábbi kedvencüket. Franciaországban ráadásul tilos is ilyet tenni, egy tavalyi szigorítás értelmében akár három év börtön és tízmillió forintos nagyságrendű bírság is kiszabható ilyen ügyekben.
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.