92 évesen vágott neki az egyik legkeményebb bringaversenynek

Fred Schmid a Mount Evans csúcsán
Forrás: Fred Schmid

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Fred Schmid nem ma kezdte a bringaversenyzést, de még ebben a korban is olyasmire képes, amire kevesen.

Hegyi és utcai versenyek, cyclocross – a most 92 éves Fred Schmid soha nem volt válogatós, már harmincnál is több komoly, országos versenyt nyert meg ezekben a kategóriákban pályafutása során. Négy éve aztán, közeledve a kilencvenedik életévéhez benevezett a világ egyik legkeményebb murvás megmérettetésére, az Unbound Gravel 200-ra. Ahogyan a név is mutatja, 200 mérföldön, azaz bő 320 kilométeren kell bizonyítaniuk a résztvevőknek – ez amúgy a középső táv, van egy száz mérföldes, valamint a csúcs a 350 mérföldes XL.

Ugyan nem sikerült végigmennie, de így is elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. 115 mérföldet letekert, ám ekkor szédülni kezdett, fájt a feje, erősen verejtékezett – a hőkimerültség félreérthetetlen jelei állították meg. Azóta újra nekiveselkedett, de újra kiállni kényszerült. Ahogy mondja, minél idősebb lesz, annál kisebbek az esélyei a sikeres teljesítésre, de a tűz még lobog benne, ezért nem hajlandó feladni. Amúgy sem azért csinálja, mert dobogós helyezésre vágyik, hanem pusztán csak imádja ezt a sportot.

Egészen kis gyermekként szerelembe esett a biciklizéssel. Tanzániában nőtt fel, ahol a kerékpár nehezen hozzáférhető holmi volt, de édesapja neki és testvérének is szerzett egy-egy Raleigh-t. Gyalogutakon, farmokra vezető utakon tekertek, és bejárták keresztül-kasul azt a kávéültetvényt is, amit apja vezetett. Mivel a borzasztó minőségű talajon gyakran kapott defektet, hamar megtanulta kijavítani. 7-8 évesen már versenyeztek, és mivel a második világháború idején alig lehetett bicikligumihoz jutni, még kerekesszékek abroncsait is felszerelték.

1948-ban költöztek az Egyesült Államokba, és mivel édesapjuk túl veszélyesnek találta az utakat a biciklizésre, háttérbe szorult a szenvedély. 61 éves korában feleségétől kapott karácsonyra egy Cannondale SuperV-t, amivel elindult felfedezni a környéket Texasban, és előtörtek a gyerekkori emlékek. Azóta sem tud leállni. Mivel 50 évig földmérőként dolgozott, megtapasztalta, milyen hóban-fagyban, esőben-sárban és tűző napon is mérföldeket gyalogolni nehéz felszereléssel. Ez a fajta kitartás a nyeregben is megmutatkozik. Bár az évtizedek során érthetően lelassult kicsit, megállni esze ágában sincs. Környezete is támogató, barátai gyakran csatlakoznak hozzá, és egyszerűen nem tudja megunni a két keréken megélt kalandokat.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Jármű

Öt Lamborghinit kapcsoltak le a rendőrök

Öt Lamborghinit és egy Mercedes G osztályt foglalt le a brit rendőrség, miután a konvoj az autópályán randalírozott.

Kép
Világ

9/11 hősei: voltak, akik életüket adták idegenekért

Ma huszonöt éve annak, hogy repülőgépek csapódtak a Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a Pentagonba, ezrek életét követelve.

Kép
Tech

Olyat lépett az Apple az új iPhone-okkal, amire nem számítottunk

Végre megérkezett a 18-as iPhone-széria, de van egy nagy hiányzó – és persze egy új érkező.

Kép
Világ

Kiborg csótányok menthetik meg a romok alatt rekedteket

Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.

Kép
Stílus

A G-Shockból is lehet luxusóra?

A CasiOak után most itt a CasioNaut: megfizethető karóra idézi meg a svájci luxuskollekciót.

Kép
Jármű

Egy Volkswagen ütközött a világ egyik legdrágább Bugattijával

Nem mindegy, milyen autóba koccan bele az ember. Spanyolországban egy Volkswagen Polo egy Bugatti Tourbillon prototípusát találta el.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!