Kiderült, mennyi időt kellene a fürdőkádban tölteni

Mint szinte mindennek, úgy a fürdésnek is van optimális időtartama.
Már önmagában az is megszokás és preferencia – na, meg fürdőszoba – kérdése, hogy zuhanyozni, vagy kádban fürdeni szeret valaki jobban. Előbbi gyors felfrissülésre is kiváló például a nyári melegben, utóbbi viszont hangulatosabb tud lenni, és akár a feltöltődést, kikapcsolódást is szolgálja, különösképpen hideg téli estéken. Nyilván nem mindegy, mennyi ideig áztatjuk magunkat, a brit Victorian Plumbing most ki is kutatta, mi az optimális.
A felmérés azért közel sem reprezentatív, abban összesen húsz jelentkező, tíz nő és tíz férfi vett részt. Élményeik és benyomásaik alapján az derült ki, hogy az ideális időtartam 22 perc, de 28-nál tovább már nem érdemes a vízben maradni. Ekkor ugyanis dehidratáltnak érezhetjük magunkat, bőrünk kiszáradhat és irritációt tapasztalhatunk. Az eredményekkel dr. Marisa Garshick okleveles bőrgyógyász is egyetértett.
A szakember szerint nemcsak az említett tüneteket, hanem a meglévő bőrproblémák rosszabbodását is előidézheti a túl hosszúra nyúlt fürdő. Hozzátette, a langyos víz kevésbé szárít, így akinek érzékeny a bőre, jobb, ha e mellett dönt, és ilyenkor a szappant is körültekintőbben kell kiválasztani. A nagy mártózások után ajánlatos alaposan szárazra törölni testünket, és hidratáló krémet használni. Azt pedig már dr. Hana Patel orvos mondta el, hogy a meleg fürdő vagy zuhany az alvásminőséget is javíthatja.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.