Promóció
Szinte bármeddig bírja töltéssel a Garmin új sportórája

Na persze, ha ideálisak a feltételek. Több változatban is jön az Instinct 3 Series.
Bemutatta legújabb strapabíró sportos okosóra-kollekcióját a Garmin. Az Instinct 3 Series 45 és 50 milliméteres tokkal is készül, de nem ez az egyetlen különbség az egyes kivitelek között. Lesz ugyanis olyan változat, amely mindig látható, úgynevezett always-on AMOLED-kijelzőt kap, az élénk és gazdag színek mellett akár 24 órás üzemidőt kínál.
Akinek ez nem elég, az választhatja az Instinct 2 Seriesből már ismert napelemes megoldást is. Ebben az esetben ha kellő mennyiségű fény áll rendelkezésre, lényegében soha nem kell töltőkábelekkel gyakorlatozni. Nyilván lehetnek olyanok a körülmények, hogy egyszer azért ez is lemerüljön, de az Instinct 3 Solar a gyártó szerint így is ötször tovább bírja majd átlagosan, mint az előd.
Ami az elpusztíthatatlanságot illeti, a Garmin az USA MIL–STD–810 katonai szabványa szerint építette meg az új modelleket. Szénszál erősítésű polimer tok, fém lünetta, karcálló üveg, 100 méteres vízállóság, többfunkciós beépített zseblámpa és egyéb túlélős jellegű szolgáltatások sugallják azt, hogy ezek az órák tényleg sokat elviselnek. Van még SatIQ technológiával ellátott GPS, Garmin Pay az érintésmentes fizetéshez, lépésszámlálás, pulzusfigyelés, továbbfejlesztett alvásmonitorozás, pulzoximéter. A női egészség is középpontba került, például a menstruációs ciklust is figyelemmel tudja kísérni a készülék.
A visszafogottabb és élénkebb színekben egyaránt elérhető Instinct 3 Series indulóára 400 dollár, ennyiért a 45 milliméteres Solart adják. Az 50 mm-es már 450 dollárba kerül, az always-on AMOLED-ből 450 és 500 dollár a méretenkénti ár.
Lapozd végig a galériát is!
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







