Generali Night Run 2024: Fesztiválfutás a nyár utolsó napján

2024. augusztus 31-én kerül megrendezésre az év egyik legizgalmasabb budapesti futóversenye, a Generali Night Run, ahol idén a lelkes futók mellett a zenék és a fények állnak majd a középpontban. A nyár utolsó napján érdemes lesz futócipőbe bújni, hiszen a csodás panoráma mellett számtalan különlegességet tartogat a résztvevőknek az idei verseny.
Tedd a szívedre a kezed: mennyit edzettél a nyáron? Ha sokkal kevesebbet, mint szeretted volna, tudd, hogy biztosan nem vagy egyedül: a nyári meleg, a rengeteg program, az iskolai szünet és persze a nyaralások még a legszigorúbban összerakott edzéstervet is alaposan felborítják. Ám hamarosan beköszönt a nyár utolsó napja, amit idén egy igazi fesztiválfutással is megünnepelhetsz, ami remek kezdete lehet az őszi futószezonnak is.
Augusztus 31-én immár tizenegyedik alkalommal startolhatnak majd el a futók a Generali Night Runon. Idén a verseny koncepciója és az útvonal is átalakulnak: ezúttal a budapesti Műegyetem Rakpartról indulnak a futamok, az útvonalon több zenés ponttal, szurkolói zónákkal, fényeffektekkel és tűzzsonglőrökkel is készülnek a szervezők, hogy ne csak a versenyközpont, de maga a verseny útvonala is sokkal izgalmasabb, látványosabb legyen a korábbiaknál. A zene is sokkal több szerepet kap a korábbi évekhez képest, mert több „színpad” is lesz a távok során. Mai modern kedvencek és magyar slágerek is felcsendülnek majd, emellett az elektronikus és a hardstyle zenei stílus hívei is elégedettek lesznek a zenei kínálattal.
A nevezők idén is négy távon indulhatnak: 6km, 10.5 km, 10.5 km fejlámpás futam, illetve lesz félmaraton is – ez utóbbi akár váltóban is teljesíthető. A Generali Night Run útvonala idén is érinti a Budai Várat, de a futók gyönyörködhetnek a kivilágított Parlamentben és a Margit hídban is, az elmúlt évekhez hasonlóan pedig idén sem maradnak el az Alagútból a kongások.
Bővebb infók a versenyről: Generali Night Run Budapest 2024 - Maratonman versenysorozat
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.