A hosszú élet csak genetika? Mást mond a tudomány

Sakkozó idősek
Forrás: Vlad Sargu / Unsplash

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Egy friss kutatásnak a környezeti és életmódbeli tényezők sokkal inkább befolyásolják, hogy meddig élünk.

Hogy van-e a hosszú életnek igazi titka, arra mi is kíváncsiak lennénk, azt viszont sok szakembertől halljuk, hogy a legtöbbet azzal tehetünk, ha egészségesen élünk. Azaz kiegyensúlyozottan táplálkozunk, rendszeresen mozgunk, eleget pihenünk és kerüljük a káros szokásokat. És még akkor is beleszól mindenbe a genetika. Bár alapjában véve azt gondolnánk, ez utóbbi határozza meg leginkább, hogy meddig élünk, egy friss kutatás másra jutott.

A Nature Medicine folyóiratban közölték azt az eredményt, amit a tudósok közel félmillió ember adatai alapján állítottak össze – mindezt a brit UK Biobank bocsátotta rendelkezésükre. Az öregedéssel, a korral összefüggő megbetegedésekkel és a korai halálozással kapcsolatban huszonkét súlyos betegségre összpontosítottak. Arra jutottak, hogy ezen állapotok kialakulása csupán két százalékban tulajdonítható a genetikai hajlamnak, míg 17 százalékban a környezeti tényezőknek.

A környezeti tényezők kifejezést itt a szokottnál tágabb értelemben kell venni, ugyanis belefoglalták az életmódbeli faktorokat is. Egyebek közt a dohányzást, a fizikai aktivitás hiányát, a társadalmi-gazdasági helyzetet és az életkörülményeket is ide sorolták. Mind közül amúgy éppen a dohányzást találták a legkárosabbnak, azt ugyanis a vizsgált 22 közül 21 betegségtípussal lehetett összefüggésbe hozni. 19-ben a társadalmi-gazdasági helyzet is érintett volt, úgy mint a jövedelem, a foglalkoztatottsági státusz és hasonlók. 17-féle betegség kialakulásában játszhatott szerepet a mozgáshiányos életmód.

A jelek szerint az sem teljesen elegendő, ha felnőttként már beláttuk, az egészséges életmód az igaz út. A vizsgálatok szerint például számít az is, dohányzott-e az édesanyánk a születésünk idején (mármint nyilván nem a szülőszobán…), vagy hogy mekkora volt a testtömegünk tízéves korunkban. Ezek a tényezők évtizedekkel később mind-mind befolyásolják az öregedést, és akár a korai halálozást is. Ami a genetikai hajlamot illeti, az például a mellrák vagy a demencia kialakulásában játszhat nagyobb szerepet. Jó hír viszont, hogy 23 különböző faktoron mi magunk is bármikor tudunk változtatni – igaz, összesen 164 tényezőt elemeztek.

A tanulmány szerzői ugyanakkor azt mondják, további kutatásra van szükség egyes környezeti tényezők rövid és hosszú távú hatásainak pontosabb megismerése érdekében.

(forrás: Men’s Journal; a borítókép illusztráció)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
Kép
Stílus

Titánba öltöztette különleges kronográfját a Tiffany

A Tiffany Timer új változata titánból és platinából készül, a megszokott világoskék helyett pedig sötétkék számlapot kapott.

Kép
Szórakozás

Rekordot döntött a Lego új Star Wars készlete

Darth Vader hajója 6130 elemből épül fel, és 136 centis hosszúsággal érkezik. Az új Executor még a Lego Titanicnál is hosszabb.

Kép
Szórakozás

Tíz éve a független zenei színtér találkozóhelye

Jubileumi Independent Label Fair a Magyar Zene Házában.

Kép
Jármű

Az Alpok ihlette a Porsche új, ritka 911-esét

A Porsche az Alpok előtt tisztelgő 911 GT3 Bergsportból mindössze 100 példányt készít, és csak négy országban lehet majd megvenni.

Kép
Életmód

Milliónyi műanyagrészecske kerülhet a kávénkba

A papírpoharak belsejében vékony műanyag réteg rejtőzik. Egy új kutatás szerint forró víz hatására milliónyi részecske válhat le róla.

Kép
Tech

Két limitált DualSense kontroller érkezik a GTA VI mellé

Két limitált DualSense kontrollerrel készül a Sony a GTA VI premierjére. Az egyik Vice City nappali, a másik az éjszakai oldalát idézi.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!