Ezért nem csókolózik többé a vásznon George Clooney

A sármos színészt számos romantikus filmben láttuk már, de most úgy fest, változások jönnek.
A kétszeres Oscar-díjas George Clooney régi bútordarab már Hollywoodban, és bérelt helye van az A-listás sztárok között. Filmográfiáját a műfajok sokszínűsége jellemzi, akad benne háborús mozi, vígjáték, dráma, na meg persze romantikus sztori is. Ezek közt említhetjük a Kegyetlen bánásmódot 2003-ból, vagy a legutóbbi munkái közül a 2022-es Beugró a Paradicsomba címűt. Most viszont bejelentette, hogy a vásznon csókolózásnak részéről vége.
A 64 éves színész a Daily Mailnek adott interjúban fejtette ki, hogy feleségével, Amallal beszélgettek a dologról pár évvel ezelőtt, ezt követően jutott erre a döntésre.
Amikor 60 éves lettem, volt egy beszélgetésem a feleségemmel. Azt mondtam: nézd, még mindig tudok kosarazni a srácokkal. 25 évesekkel játszom, még jó formában érzem magam. De 25 év múlva már 85 leszek.
Felidézte azt is, hogy pályája korai éveiben volt egy csókjelenete egy lánnyal. A rendező odaszólt neki, hogy ne úgy csinálja. Mire ő azt gondolta: de hát haver, ez vagyok én. A való életben is így csinálom. Azóta persze belejött ebbe, de a Beugró a Paradicsomba című moziban Julia Robertsszel vagy nyolcvanszor nekifutottak a csóknak. Az első 79-et elröhögték, mire aztán egyszer végre sikerült.
Clooney kitért arra is, szerinte mi a hosszú, boldog kapcsolat záloga. Amal Alamuddint 2014-ben vette feleségül, és azóta sem voltak vitáik, soha nem veszekedtek. Erről némi humorral fűszerezve annyit mondott: „Ez részben azért van, mert már életem olyan szakaszában vagyok, amikor ha pirosra akarja festeni a falat, az sem érdekel” – utalt ezzel arra, hogy nem ragaszkodik görcsösen ahhoz, hogy neki legyen igaza.
Clooney amúgy nincs egyedül a csókmentességgel:
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





