Szórakozás
Valóságos kincset rejt a középkori hajóroncs

A régészek Svédország partjainak közelében bukkantak rá János dán király egyik hajójának maradványaira.
Nagyszerű képet adhat a középkori hadihajó-építésről az a lelet, amelyre a stockholmi és södertörni egyetem régészei bukkantak rá a svédországi Blekinge szigetcsoport térségében. A Gribshunden nevű hajó János dán király flottájához tartozott, és 1495-ben süllyedt el, miután tűz ütött ki a fedélzetén. A legénység több száz tagja is odaveszett vele együtt. Noha a roncsra már évekkel ezelőtt ráakadtak, most újabb izgalmas részleteket osztottak meg róla.
Noha a hajó darabokban található a fenéken, egyes részei kiváló állapotban maradtak fenn. A kutatók abban bíznak, hogy sikerül az elemeket kiemelni, majd rekonstruálni a csatahajót, hogy szélesebb közönség elé tárhassák. Ráadásul természetesen nemcsak maga a faszerkezet tárult a kutatók szemei elé: két ágyútalpat, valamint egyedi lőszerládát is találtak. Utóbbit ugyan már 2019-ben észlelték, de csak most sikerült feltárni. A feltételezések szerint német zsoldosokhoz tartozhatott.
A korábbi merülések alkalmával kisebb fémtöredékeket is találtak. Ezekről úgy hiszik, a legénység által használt láncingekből származnak. Mivel többféle készítési eljárást lehet megfigyelni rajtuk, jó eséllyel a láncingeket az évek során javították is, mielőtt a hajó elsüllyedt. A tudósok szerint ezek a leletek nagyszerű képet adhatnak majd a haditengerészet forradalmáról, a tengeri hadviselés módszereinek változásáról.
Ennyi idő szex nélkül még teljesen normális lehet
Hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek szex nélkül úgy, hogy nincs baj a kapcsolattal. Egy szakértő szerint nem az időtartam a döntő.
Kihagyta a ziccert az év egyik legjobban várt játéka - Teszt: Marvel's Wolverine
A Marvel’s Wolverine lineáris történetre, pörgős és brutális harcokra épít, de sok területen nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket.
Monet és Renoir ritkaságai kerülnek most kalapács alá
Monet szerint nélküle az impresszionisták éhen haltak volna. Paul Durand-Ruel gyűjteményének 62 darabja most először kerül árverésre.
Velencében újraértelmezik a férfidivat egyik klasszikusát
A sztárok Velencében megmutatták, hogyan lehet feldobni a klasszikus öltönyt.
Mintha sci-fiből lépett volna ki az Aston Martin első utcai motorkerékpárja
Ha csak annyit tudnánk, hogy a Brough Superiorral fogtak össze, pontosan így képzelnénk a végeredményt.
Adjatok két hónapot: így lesz Kratos Dave Bautistából
A pankrátorból lett színészt a God of War videójáték adaptációjában láthatjuk majd, erre pedig már most gőzerővel készül.






