Eszeveszett pénzt kaszálhat az új GTA-val a Rockstar

A játék ugyan még meg sem jelent, de máris milliárdos bevételekről beszélnek – csak az első évben.
Az idei év egyik legjobban várt videójátéka kétségtelenül a Grand Theft Auto VI, amelyről azonban sok részletet egyelőre nem lehet tudni. Az eddigi egyetlen hivatalos előzetes végén annyit árultak el, hogy ősszel jönnek a konzolos kiadások, a PC-verzióra azonban még többet kell várni. A hírek szerint 1-2 milliárd dollár közötti költségvetésből készülhet el, amivel természetesen minden idők legdrágább címe lesz, viszont úgy fest, hamar is visszahozza a befektetett összegeket.
A Financial Times ugyanis arról írt, hogy a DFG Intelligence elemzőcég becslései szerint már az első teljes évében 3,2 milliárd dollárt hozhat a konyhára a friss GTA. Ebből egymilliárd ráadásul már az előrendelésekkel befolyhat. Egyes vélemények szerint nemcsak a videójáték-ipar, hanem mindenféle média figyelembe vételével is példátlanul nagyot szól majd a megjelenés és a bevezetés.
A fejlesztést és kiadást végző Rockstar Games anyacégének, a Take-Two Interactive-nak az első embere, Strauss Zelnick maga is arról beszélt, hogy a srácok ismét valami fenomenálisat hoznak össze, de azért óvatosságra int, mert nem akar előre inni a medve bőrére. Mindenesetre az eddigi hírek szerint lenyűgöző méretű világot járhatunk majd be szabadon, és grafikailag, valamint tartalmilag egyaránt parádés játékra van kilátás. Mondjuk ki is vannak éhezve a gamerek, ugyanis a GTA V már több mint tízéves: 2013-ban jött ki.
10 érdekesség a születésnapos John Travoltáról, amiről talán nem is hallottál
A filmek táncparkettjének ördöge 72 éves lett, naná, hogy mi sem felejtjük el a születésnapját.
Egymást gyepáló Brad Pitt és Tom Cruise figyelmeztet az AI veszélyeire
Hollywoodban a jelek szerint nem ok nélkül rettegnek az egyre fejlettebb mesterséges intelligencia miatt.
Erre a szerepre vágyott Robert Duvall – de nem játszhatta el
A 95 éves korában elhunyt Oscar-díjas színésznek számos emlékezetes alakítást köszönhetünk, de nem adatott meg neki minden, amire vágyott.
Jóval később érkezhet meg a PlayStation 6
Elképzelhető, hogy a Sony csak 2029-ben dobja piacra a PlayStation 6-ot. Közben az is izgalmas kérdés, mit tervez a Microsoft az Xboxszal.
Afrikában rendezhetik Mike Tyson következő meccsét
Iron Mike ellenfele ezúttal egy másik legendás ökölvívó lesz: Floyd Mayweather Jr.
10 érdekesség Michael Jordanről, amiről talán nem is hallottál
Azt például tudtad, hogy chicagói pályafutása alatt a Bulls nadrág alatt mindig viselt egy másik nadrágot is babonából?





