Sztrájkolnak a Gucci tervezői – a történelemben először

A híres divatmárka már 102 éves, de ilyesmi még soha nem fordult elő.
Demonstrációba kezdtek a Gucci dolgozói, méghozzá azért, mert szerintük a cég igen pofátlanul, burkolt módon akarta leépíteni a létszámot. Októberben jelentették be, hogy 219 tervezőjük közül 153-at Rómából Milánóba helyeznek át, márpedig az alkalmazottak egy része úgy véli, ez a lépés elsősorban azt szolgálja, hogy felmondjanak, amiért nem tudják vállalni a költözést. Ötvenen léptek most sztrájkba, a Gucci 102 éves történelmében először látunk példát munkabeszüntetésre.
Miközben a tiltakozók „A Guccinál az elbocsátás a divat”, illetve „A Gucci csak vág, de nem varr” feliratú táblákkal tüntettek, Chiara Giannotti szakszervezeti képviselő arról beszélt, hogy a vállalat oly módon próbált hasznot húzni az átszervezésből, hogy közben megszabadul dolgozóktól. Többeknek ugyanis elfogadhatatlan feltételeket kínáltak, míg mások családjukat nem hagyhatják hátra, ezért kénytelenek Rómában maradni.
A Gucci szóvivője ugyanakkor a The Guardiannek elmondta, nem szerepelt a terveik közt leépítés, az érintett munkatársakat pedig szeretnék segíteni, támogatni. Egy másik közleményben pedig arról írta, hogy a nemrég kinevezett kreatívigazgató, Sabato de Sarno irányításával azért döntöttek a költözés mellett, hogy más, eleve Milánóban működő részlegekkel szorosabban együtt tudjanak működni.
A dolgozók mégis kitartanak amellett, hogy valójában csoportos elbocsátás zajlik, hiszen nem biztosították számukra a megfelelő feltételeket az áthelyezéshez. Aggódnak továbbá azért is, hogy a Rómában maradó 66 fő sorsa is bizonytalan. Azt szeretnék elérni, hogy a cégvezetők vizsgálják felül a döntést.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.