Ezek a szülői hibák aláássák a gyerek magabiztosságát

A gyereknevelés sokszor igazi hullámvasút. Miközben gyermekeinket szeretjük a világon a legjobban, és olyan szeretetet sem kapunk mástól, mint tőlük, bizony a babakék álomvilág olykor átcsap küzdelembe. A mintaszülők is érzik úgy időnként, hogy elfogytak az eszközeik, vagy éppen nem teljesen biztosak abban, hogyan kell az adott helyzetet megoldani. Természetesen vannak erre kiváló szakemberek, és családon, baráti körön belül kért-kéretlen tanácsadók, de személyes tapasztalatom is, hogy ugyanazok a reakciók, ugyanazok a szabályok nem működnek mindenkinél ugyanúgy. Leginkább magunknak kell megtalálni a helyes utat, aminek első lépése beismerni, hogy nem tudjuk kisujjból kirázni az egészet.

Nagyon kényes, ám egyúttal érdekes terület például, hogy a szülő hogyan építheti a gyermeke önbizalmát, miközben meghúzza a határokat is. Miként nem rombolja le az épp csak épülő magabiztosságot, ha közben az irányítást is szeretné megtartani. A HuffPostnak nyilatkozó pszichológusok és terapeuták öt jellemző hibát részleteztek.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Túl korán segítünk

Amikor azt látjuk, nem akar sikerülni az a rajz, nem úgy állnak össze az építőkockák, összedőlnek a tornyok, késztetést érzünk odanyúlni és segíteni, megmutatni, hogy gyermekünk ránk mindig számíthat. Azonban a túl korai segítségnyújtásnak van egy olyan üzenete is, hogy nem tartjuk elég jónak, nem bízunk abban, hogy magától meg tudja csinálni. Hagyjunk hát időt és teret a hibáknak, engedjük, hogy újra és újra nekiveselkedjen. Ezzel fejlődik a problémamegoldása, mi pedig támogathatjuk azzal is, ha azt mondjuk: tudom, hogy nem könnyű, de képes vagy rá. Ahelyett pedig, hogy kikapjuk a kezéből a játékot, adjunk apró tippeket.

Nem figyelünk az igényeire

Ugyanannak a mozdulatnak eltérő eredménye is lehet. Egy ölelés néha megnyugtat, néha éppen felpörget. Ezért fontos a tényleges odafigyelés, hogy megértsük, az adott helyzetben mire van szüksége igazából gyermekünknek. Segíthet, ha próbáljuk a helyükbe képzelni magunkat, tükrözzük az érzéseiket, érdeklődést mutatunk mindaz iránt, ami őket foglalkoztatja, azonosulunk az energiáikkal.

Mindig hasonlítgatjuk

Örök klasszikus a „bezzeg a testvéred!” De talán azzal is sokan találkoztunk már egy iskolai kettes után, hogy „Palika miért tudta megtanulni ötösre?”, máskor meg egy hármas láttán „Nem érdekel, hogy Palika csak kettest kapott!” Ha mindig másokhoz hasonlítjuk a gyermekünket, azt érjük el, hogy nem a saját, hanem mások képességei alapján értékeli önmagát. Szoronghat amiatt, hogy nem elég jó, nem sikerül neki valami, ami másnak igen. Holott lehet, hogy ő éppen egy teljesen eltérő területen tehetséges, kiemelkedő. Inkább a saját fejlődésére koncentráljunk, arról beszéljünk vele, hogyan gyűrheti le a kihívásokat, ne arról, hogy másnak jobban megy.

Sikerben mérünk mindent

Lényeges lenne, hogy ne attól érezze magát értékesnek, hogy éppen elér valamit, jó jegyet kap, megnyer egy versenyt, gólt rúg vagy megtanult egy verset. Éreztessük, hogy mindentől függetlenül, önmaga miatt értékes. Akkor is, ha éppen valamiben elbukik. Persze lehetünk rá büszkék, dicsérhetjük a sikerei miatt, de ne ez legyen az egyetlen mérce. Válasszuk külön az eredményeit a személyiségétől.

A közösségi média

Erről már rengeteg szakember beszélt, tanulmányok születtek a közösségi média káros hatásairól. Nemcsak gyerekekre igaz, hogy az online térben sokszor idealizált képet látunk másokról. Nyilván nem a mindennapi nehézségeiket, hanem a legszebb pillanataikat osztják meg. Egy utazást, egy nagy ajándékot, egy komoly sikert. Ez akaratlanul is összehasonlításokat gerjeszt, külsőnket, képességeinket, lehetőségeinket mérjük idegenekhez, egy elképzelt valósághoz. És akkor még a cyberbullyingról nem is beszéltünk. A gyermek életkorától függően érdemes lehet korlátoznunk a social mediához való hozzáférését, vagy pedig megbeszélni és értelmezni, hogy az ott látottak nem feltétlenül igazak. És újfent, erősítsük benne a saját értékeit.