Kaszkadőrbaleset miatt büntették meg a Halálos iramban készítőit

Részlet a hivatalos előzetesből
Forrás: F9: The Fast Saga Official Trailer

Promóció

A jól öltözött férfiak titkai: kabátok és dzsekik, amelyek lenyűgöznek

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Több ponton is hibázhattak, ez vezetett Joe Watts súlyos sérüléséhez.

A Halálos iramban 9 még 2021-ben került a mozikba, azóta pedig már a folytatás is elkészült, azonban a filmnek igen szomorú utóélete van, ami napjainkig húzódik. A forgatás során ugyanis súlyosan megsérült az egyik kaszkadőr. Joe Watts egy verekedős jeleneten dolgozott, amely úgy nézett ki, hogy kollégája átdobta a vállán, ő pedig lezuhant a közel nyolc méter magas erkélyről. Az első alkalommal nem is volt semmi gond, amikor viszont másodszorra vették fel, Watts fejjel a betonba csapódott.

A 2019. júliusi balesetet több tényező együttesen idézhette elő. Az első próbálkozásnál ugyanis semmi gond nem volt a biztosítókötéllel, de a két felvétel közt nem ellenőrizték újra, ezért nem vették észre, hogy szétkapcsolódott. Másrészt pedig volt egy változás is a mozdulatsorban, a másik kaszkadőr a jobb válla helyett a bal fölött dobta át, ám nem igazították át ehhez a becsapódás tompítására szolgáló szőnyeget.

Joe Wattsot a baleset után mentőhelikopterrel szállították kórházba, koponyatörést és agysérülést szenvedett, öt napig mesterséges kómában tartották. Egy hónapot töltött a Royal London kórházban, további hat hetet a Wellingtonban. Olyan alapvető dolgokat kellett újratanulnia, mint a beszéd, és egyéb, a mindennapi élethez szükséges készségek. Azóta sem épült fel teljesen, a bírósághoz benyújtott keresetében azt írja, egyensúlyproblémái vannak, továbbá bal bokája és válla is gyenge, folyamatosan fáradt, depresszió, szorongás és dührohamok gyötrik, hangulatingadozástól szenved. Amellett, hogy kaszkadőrként soha többé nem lesz képes dolgozni, még ha vissza is térhet a munkaerőpiacra valamilyen más területen, tartós fogyatékossága hátrányt jelent majd.

A produkciós céget a biztonsági előírásokkal kapcsolatos mulasztások miatt perelte be, több mint egymillió fontot követelt. A bíróság végül 800 ezer fontot, átszámolva bő 350 millió forintot ítélt meg a javára, kiemelve, hogy már az is nagy szerencse, hogy életben maradt. Bírálták továbbá az utolsó pillanatban eszközölt változtatást, aminek nagy szerepe volt a balesetben, főleg hogy a biztonsági berendezéseket nem igazították az új körülményekhez.

Watts egyébként igen keresett kaszkadőrnek számított, dolgozott egyebek mellett a Mission: Impossible egyik részében, a Csillagok háborúja: Az utolsó Jedikben, a Kingsman: Az Aranykörben, a Johnny English újra lecsapban és a Trónok harcában is.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A Harry Potter egyik kaszkadőre is súlyos balesetet szenvedett, történetéről dokumentumfilm készült:

Videók

Promóció

A jól öltözött férfiak titkai: kabátok és dzsekik, amelyek lenyűgöznek

Kép
Stílus

Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak

Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!

Kép
Jármű

Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint

A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.

Kép
Szórakozás

Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért

Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.

Kép
Életmód

Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint

Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.

Kép
Jármű

Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja

Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.

Kép
Stílus

Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger

Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!