Promóció
Griffendél Godrik kardja okozott fejtörést Japánban


Hónapokig gond nélkül árulták az életnagyságú replikákat, de most visszahívják mindet, mert fegyvernek számít.
Rubintkövekkel díszített ezüstkard – a koboldok készítették Harry Potter varázsvilágának egyik leghíresebb tárgyát, a Roxfort egyik alapítójának, Griffendél Godriknak a kardját, amellyel három horcruxot is elpusztítanak a történet során. Japánban tavaly tavasszal kezdték forgalmazni ennek hivatalos, életnagyságú replikáját, mégpedig a Warner Bros. Studio Japan gondozásában.
Sokáig nem is tűnt úgy, hogy bármi gond lenne a 86 centiméteres utánzatokkal, több mint 350 darab talált gazdára a viszonylag húzós, 30 ezer japán jenes (közel 80 ezer forintos) ár ellenére. Csakhogy idén novemberben a hatóságoknak is szemet szúrt a kard, pontosabban azt állapították meg, hogy szerintük elég éles ahhoz, hogy fegyverré nyilvánítsák. A Warner Bros. japán kirendeltsége nem tehetett mást, elrendelték hát a visszahívást, így arra kérnek minden vásárlót, hogy juttassa vissza a kardot, aminek árát természetesen visszatérítik.
Az országban a hat centimétert meghaladó pengehosszúságú kések viselése tilos, akár két év börtönnel is sújtható, mostantól tehát aki Griffendél kardjával mutatkozik, ezt kockáztatja. Ha pedig egy olyan tárgy, mint ez, elég élesnek bizonyul ahhoz, hogy valódi kardként kezeljék, azt regisztrációs kötelezettség is terheli. Kivételt azok az edzés vagy dekoráció céljára használt darabok képeznek, amelyeket nem lehet megélezni.
Alábbi galériánkban nézd meg, hogyan festett volna a varázsvilág, ha más színészek futnak be:
Ők pedig azok, akik sajnos már nincsenek köztünk a színészgárda tagjai közül:

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.