Promóció
A Harry Potter-filmek rendezője nem akar a sorozaton dolgozni

Chris Columbusnak a varázsvilág filmes történetének elindítását köszönhetjük, de az első három filmmel ő már le is tudta a maga részét.
Már javában készül a Harry Potter-sorozat a HBO gondozásában, de a rajongókban persze sok még a kérdés. Hiszen J. K. Rowling nagyszerű könyveit egyszer már feldolgozták, nem is akárhogyan: nyolc kiváló film készült belőlük, remek szereposztással, így sokakban vannak kétségek, sikerülhet-e mindezt felülmúlni. Most az a Chris Columbus szólalt meg a friss produkció kapcsán, aki a varázsvilág filmes újraértelmezésének elindításában vállalt fontos szerepet. Az első két mozit ő rendezte, a harmadiknál pedig producerként volt jelen, a direktori széket átadva Alfonso Cuarónnak.
Columbus elmondta, hogy semmiképpen sem vállalna szerepet a sorozatban, hiába is kínálnák meg bármilyen munkával. De nem azért, mert ellenérzései lennének, vagy megkérdőjelezné annak létjogosultságát.
Nem, én már végeztem. Láttátok az én verziómat. Nem maradt már tennivalóm Potter világában.
Magát a széria ötletét ugyanakkor nagyon is támogatja. Legfeljebb egy pici irigység motoszkál benne. Úgy fogalmazott ugyanis, hogy az első három könyvet szinte egy az egyben vászonra akarták vinni. Arra törekedtek, hogy minden lényeges mozzanat bekerüljön a filmekbe, de erre nem volt lehetőség. A játékidő korlátozta őket, és még így is 146, 161, illetve 142 perces lett ez a három epizód. Teljesen kimaradt például Hóborc, a kopogószellem, vagy az a jelenet, amikor Harry és Hermione arra kényszerül, hogy bájitalokat igyon, ám a mérgezéstől félnek közben.
A HBO sorozatára tehát úgy tekint, mint egy fantasztikus lehetőségre, amelynek köszönhetően most mindezeket pótolhatják az alkotók. Kötetenként ugyanis egy-egy teljes évad áll rendelkezésükre, nyilván még az epizódok számáról és játékidejéről nem tudunk biztosat.
Azt is hozzátette, hogy amikor meglátta az első képeket, így például Harry (Dominic McLaughlin) és Hagrid (Nick Frost) közös jelenetét, deja vu érzése támadt, mivel annak idején ők is ott álltak, ott forgattak Londonban. Büszkeség is eltöltötte, elismeréssel beszélt Daniel Radcliffe-ről, a filmek Harryjéről, de nemcsak az ott végzett munkája miatt, hanem azért is, amilyen felnőtt vált belőle, és amilyen karriert befutott a Potter-univerzumon kívül. Felelevenítette, hogy igyekeztek nagyon óvni a gyerekszínészeket, okulva abból, mi történt Macaulay Culkinnal a szintén Columbus rendezte Reszkessetek, betörők! sikere után. Éppen ezért a szereplőválogatáson nemcsak a gyermekekre, hanem szüleikre is odafigyeltek, meg akartak győződni arról, hogy képesek lesznek kezelni a népszerűséggel, figyelemmel járó kihívásokat.
Mutatjuk, kiket láthatsz immár biztosan a készülő sorozatban:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






