Tech
A Harry Potter sztárja egy feltétellel szállna be a készülő sorozatba

A Neville Longbottomot megformáló Matthew Lewis nagyon érdekes felvetést fogalmazott meg.
A Harry Potter-filmekben nagyon érdekes szerepet kapott Neville Longbottom: félénk és kissé ügyetlen fiúból a végére bátor vezető, sőt igazi hős lett, miután ő pusztította el Naginit, a kígyót, amely maga is egy horcrux volt. Neville figuráját Matthew Lewis formálta meg, és persze sok más kollégájához hasonlóan őt is gyakran faggatják arról, mit gondol a Max gondozásában készülő új Potter-sorozatról, vállalna-e benne vajon szerepet.
Lewis most nagyon érdekes gondolatot fogalmazott meg. A People magazinnak azt mondta ugyanis, hogy bár nem foglalkozik komolyabban a dologgal, illetve nem akar mindenféleképpen beszállni, de nem is zárkózna el teljesen. Van viszont egy olyan feltétel vagy körülmény, amelynek teljesülése mellett biztosan fontolóra venné a dolgot. Méghozzá nagyon szívesen látná Neville-t felnőttként. Úgy érzi, ez izgalmas megközelítés lehetne, amire nem biztos, hogy nemet mondana.
Igaz, ennek megvalósulása már csak a koncepciónál fogva sem tűnik valószínűnek. Ugyanis a Max sorozata nem valamiféle folytatás vagy új sztori lesz, hanem a könyvekre épül. Viszont mivel mindegyik kötetnek egy-egy évadot szentel, olyan történetszálak kibontására és karakterek alaposabb felépítésére is lehetőséget ad a készítőknek, amelyekre, illetve akikre az oly sokak által imádott filmekben nem jutott elegendő idő.
Érdekesség egyébként, hogy Matthew Lewis korábban egy hasonló kérdésre más választ adott – az is elég izgalmasan hangzik, ráadásul megvalósíthatóbb is.
Ezt itt írtuk meg:
Tudtad, hogy a filmszerepekre is felmerültek más színészek? Íme:
Ők pedig sajnos már nincsenek köztünk az eredeti szereplőgárdából:
Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni
Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.
Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei
A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.
Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt
Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.
Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait
Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.
Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék
A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.
Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött
Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.