Promóció
Hawk Tuah – azaz így lehet mémmel pénzt keresni

A fél világ a fiatal lány videóján nevet, ő viszont közben már tízmilliókat kaszált.
Az elmúlt hetekben új internetes mém született: a Hawk Tuah-lány. Pedig Hailey Welch nem csinált mást, csak adott egy sajátos választ arra az utcán, véletlenszerűen feltett kérdésre, hogy szerinte mi az az egy mozzanat az ágyban, amivel minden férfit igazán fel lehet izgatni. Hailey nemcsak elmondta, meg is mutatta, amire gondol, a szájából elhangzó Hawk Tuah pedig önálló életre kelt a neten. Azóta az eredeti videót milliók látták, és számtalan mém keletkezett, már magyar változata is van.
Az internet korában nagyon könnyen juthat valaki ilyen módon tizenöt perc hírnévhez, de pont ezért elég gyorsan is változik, ki számít éppen felkapottnak, csak kevesen kerülnek be a mémklasszikusok közé. Ezért aztán sok múlhat azon, az illető meg tudja-e ragadni a kínálkozó lehetőséget. Márpedig Hailey a jelek szerint megragadta, nem vonult szégyenlősen a háttérbe. Legutóbb Zach Bryan countryénekes koncertjén tűnt fel, méghozzá a színpadon volt egy rövid vendégszereplése. Sőt, a fenti kifejezést egy transzparensen még a német–dán Eb-meccsen is láthattuk.
Viszont a lány nagyon okosan immár elkezdte pénzzé is tenni ezt a hirtelen jött népszerűséget. Ebben a Fathead Threads nevű családi vállalkozás volt segítségére, amelynek tulajdonosa, Jason Poteete látta meg az üzleti lehetőséget a jelenségben. Piacra dobtak többek között az elnökválasztásokon is poénkodó „Hawk Tuah ’24” feliratú sapkákat, amelyek 32,78 dollárba kerülnek, de dedikálva is lehet kérni egy ötvenesért. Máris több mint kétezer ilyen baseballsapkát adtak el, miközben általában egy-egy mintából úgy százat szoktak elvinni. Még számukra is szokatlan ez a helyzet.
Poteete azt mondta, Hailey egy vasat sem kapott a virálissá vált videó után, senki nem kérte a hozzájárulását annak terjesztéséhez, ezért szeretett volna neki segíteni, hogy hasznot húzhasson a szerepléséből. Rövid idő alatt 65 ezer dollárt, azaz úgy 23 millió forintot hoztak a termékek, szóval nem is tűnik rossz üzletnek a Hawk Tuah. A kifejezést a lány le is védetné, ezzel már egy ügyvédet is megkeresett, ám Poteete azt tanácsolja neki, hogy csak a szöveget pakolja a jövőben is termékekre, saját arcképét semmiképp.
(forrás: Ladbible és Rolling Stone)
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







