Promóció
Egy euróért adta el oroszországi érdekeltségeit a Heineken

Nem kapkodták el, de azt mondják, ennyi idő kellett ahhoz, hogy biztosítsák dolgozóik jövőjét.
Az orosz–ukrán háború tavaly februári kirobbanását követően a nyugati cégek sorra jelentették be, hogy felhagynak oroszországi tevékenységeikkel, és kivonulnak – többnyire végleg, de voltak, akik csak felfüggesztették ottani üzleteiket. Autógyártók, gyorsétteremláncok, italmárkák, légitársaságok, gyakorlatilag minden terület képviseltette magát, olyan vállalatok távoztak, mint mondjuk a Mercedes-Benz, a Ford, a McDonald’s, az Apple. Ezen a linken részletesen lehet böngészni, hogy mely szereplők milyen döntéseket hoztak. Persze vannak cégek, amelyek nem, vagy csak nagy késéssel tettek lépéseket.
A Bacardi inkább maradt, és éppen irtózatosan megszedi magát:
A jobb későn, mint soha elvet követve most a Heineken közölte, hogy nincs már semmi dolguk Oroszországban, miután egyetlen euróért cserébe minden érdekeltségüket eladták az Arnestnek. A fő tevékenységként aeroszolos dobozok gyártásában és töltésében utazó vállalkozás tulajdonába ezzel hét sörfőzde jutott, továbbá átvette a világ egyik legismertebb sörmárkájának 1800 dolgozóját, vállalva, hogy legalább három évig biztosan foglalkoztatja őket.
Dolf van den Brink, a Heineken elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy régóta érett már ez az intézkedés, de sokkal több időt vett igénybe a megoldás, mint remélték. Azonban csak így tudták biztosítani alkalmazottaik megélhetését és jövőjét, ez volt az egyetlen felelős módja a távozásnak. Ezzel együtt is 300 millió eurós veszteséget kénytelenek benyelni, de még mindig jobban jártak, mint a Carlsberg vagy a Danone, amelyek érdekeltségeit egyszerűen államosította az orosz kormány.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát

Promóció
Ismerd meg a superior kasmír termékekről híres Falconerit!
A bróker, a nyugdíjas és a revizor
Szidjuk a csúnya neppereket, akik átverik a gyanútlan vásárlót. Pedig a magánszemélyek se csupa kincset árulnak.
Ezekben a városokban a legdrágább az élet
Oké, hogy Budapesten piszok drága az albérlet, de szerencsére a közelében sincs a top 10-nek a magyar főváros, ha azt keressük, hol a legköltségesebb élni.
A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.
77 millióért árulják Tupac ujjlenyomatát
A rapper szexuális zaklatás miatt ült börtönben, ahhoz az eljáráshoz vették tőle az ujjlenyomatokat. De van itt valami Notorious B.I.G.-től is.
Egy E46 M3-nál vagányabb a másfél
Lenny Karenski megtanult hegeszteni, hogy saját magának készíthesse el a világ legmenőbb utánfutóját.
Megvannak a magyar válogatott csoportellenfelei az Eb-re!
Németországgal, Skóciával és Svájccal csapunk majd össze a jövő évi kontinenstornán.