PlayStation-játékért őrül most meg az xboxos közönség

Helldivers 2 artwork
Forrás: Sony

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Ez a cím korábban még PlayStation-exkluzív volt, de pár napja kiadták a konkurens Xboxokra is, ami felkavarta az állóvizet.

Régi gyakorlat már, hogy egyik-másik konzolgyártó leszerződik a nagy játékfejlesztő cégekkel (vagy saját maga lép be kiadóként) olyan exkluzív címekre, amelyek komoly vonzerőt jelenthetnek a vásárlók számára. Így például aki a Gran Turismóban szeretne versenyezni, kénytelen volt a PS-ek felé orientálódni, míg a Forza Horizon és Motorsport az Xbox-közösséget célozta. A legtöbb vélemény szerint e téren a mérleg nyelve összességében a PlayStation javára billent.

Az utóbbi időben viszont egyre több népszerű játék vált elérhetővé a konkurens konzol felhasználói számára is, így augusztus végén a korábban csak PS5-ön pörgethető Helldivers 2-be is belevethették magukat az Xbox Series X és S gépek tulajdonosai. Meg is tették, ugyanis a statisztikák szerint ez most a legtöbbet eladott játék a platformot tekintve. Sőt, valójában az első két helyet birtokolja kétféle verziójának köszönhetően. És mivel platformok közötti kompatibilitást biztosít, hardvertől függetlenül nyomhatják egymás ellen is a gamerek.

Nemcsak az eladásokban, hanem a játékidőben is az élmezőnyben találjuk a Helldivers 2-t. A múlt heti rangsort a hatodik helyen zárta, megelőzte például a GTA V-öt, és megközelítve a Gears of War: Reloadedet. A dobogón amúgy a Minecraft, a Call of Duty és a Fortnite osztozik. A nagy siker nem túl meglepő, PlayStationön minden idők leggyorsabban fogyó címe lett 2024-es megjelenésekor, miután az első 12 hétben 12 millió példány talált gazdára. Mostanra a becslések szerint már a 18 milliót is átlépte, amiben az Xbox-kiadás is segített.

Úgy fest, a régi értelemben vett konzolháború már lassan a múlté, a konkurens gyártók kevésbé akarják exkluzív címekkel édesgetni a játékosokat, inkább annyit adnak el a játékokból, amennyit csak lehet.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Szórakozás

Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat

Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.

Kép
Tech

Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat

A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.

Kép
Stílus

Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá

Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.

Kép
Életmód

Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?

Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?

Kép
Stílus

Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél

Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.

Kép
Szórakozás

7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz

A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!