Miért pont 40 órát dolgozunk egy héten?

A legtöbb országban a jelenleg érvényben lévő szabályozás – idehaza például a Munka törvénykönyve – szerint alapesetben heti 40 órát dolgozunk (és itt most ne vesszünk el a több műszakos, 12 vagy 24 órás munkarendekben). Persze sokaknál erre rájön még a túlóra, vagy éppen a kényszerből vagy önszorgalomból ráhúzott pluszok.

Hajlamosak vagyunk néha panaszkodni, hiszen reggel, meló előtt éppen csak arra van időnk, hogy elkészüljünk, útnak indítsuk a gyerekeket, beérjünk a munkahelyünkre. Aztán amikor délután végzünk, még gyorsan bevásárolunk, hazaesünk, megcsináljuk a legszükségesebb házimunkát – de mikor marad időnk élni? Oké, okos beosztással azért sokkal több szabadságot nyerhetünk.

Csakhogy ez a sztenderd heti öt nap, nyolc óra nem volt mindig kézenfekvő. Egyáltalán nem volt természetes, hogy a munkahétnek van vége, és hogy hétvégén pihenhetünk (már aki, ugye…). Ahogyan a Quartz cikke rámutat, generációk küszködése, több mint százévnyi sztrájk, zavargás, tárgyalótermi csata és megannyi áldozat kellett ahhoz, hogy ma ebben a viszonylagos kényelemben élhessünk. Ezt a történetet valóban vérrel írták, hogy aztán ma, az internet, a home office és a számtalan kizsákmányoló munkáltató korában újra azt érezzük, elmosódnak a határok a magánélet és a munka között.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Véres verítékkel kivívott jogok

Az ipari forradalom idején, a 18. század második és a 19. század első felében még egészen másképpen festett egy átlagos hét. A gyárak, bányák és egyéb üzemek dolgozói nem ritkán 60-100 órát nyomtak le, ráadásul a gyerekeket is a felnőttekhez hasonló kegyetlen műszakokra fogták. És bár azt gondolnánk, a gépesítés, a gőzgép és az elektromosság megjelenése, majd terjedése tehermentesítést jelentett, ez éppen ellenkező hatással bírt. Növekedett a termelés, gyorsult a munkatempó, a munkásoknak pedig ehhez kellett igazodni. Mindig voltak reformerek, akik felszólaltak a dolgozók védelmében, de a válasz mindig ugyanaz volt:

Hogy számszerűsítsük is: 1927-ben Philadelphiában a 14-16 órát dolgozó asztalosok a 10 órás munkanapért sztrájkoltak – ez hihetetlenül nagy követelésnek számított akkoriban.

A túlhajszolás elleni küzdelem olykor szó szerint véres volt. 1886-ban például országos mozgalom indult az Egyesült Államokban a napi nyolc óra munka bevezetéséért, a chicagói Haymarket téren erőszakba torkollott a demonstráció, bombák robbantak, fegyverek sültek el, a szervezők közül később többet is elítéltek, majd kivégeztek. 1894-ben az úgynevezett Pullman-sztrájk a vasutasok bojkottját hozta, miután a 12 órás munkaidő megtartása mellett csökkentették bérüket. Végül Grover Cleveland elnök a hadsereget is bevetette a sztrájk letörésére – ez a munkabeszüntetés is emberéleteket követelt.

Mérföldkőnek számított a nagy gazdasági világválság is: logikusnak tűnt a kevesebb munkát több ember között elosztani. Végül az Amerikai Egyesült Államok szövetségi szinten 1938-ban ismerte el és foglalta törvénybe a 40 órás munkahetet, ami évtizedekig egész jól is működött, míg a szakszervezetek el nem kezdtek veszíteni az erejükből a nyolcvanas években. Ekkortól sokan megint inkább csak egy laza ajánlásként tekintettek rá.

A történelem ismétli önmagát

Napjainkra rengeteg változás történt a munkaerőpiacon, részben a modern technológiának köszönhetően. A platformalapú munkavégzéssel tömegek váltak egyéni vállalkozóvá, elég csak a nagy hálózatok ételfutáraira gondolni. Ők bizonyos mértékig maguk alakítják munkaidejüket, végeredményben azonban mégis egyfajta folyamatosságra kényszerülnek, menniük kell, jelen kell lenniük, ha pénzt akarnak keresni. Másrészt pedig a kreatív, informatikai vagy más területeken jellemző home office is könnyen eredményezheti a munka-magánélet egyensúly felborulását.

Mintha a történelem ismételné önmagát: a technológiai fejlődéssel növekszik a terhelés, előbb-utóbb a munkavállalók kiállnak magukért. Kiharcolják az új szabályokat, a korlátokat, amit aztán a következő generáció természetesnek vesz, a munkaadók jelentős része pedig a kijátszásukra törekszik. Majd a körforgás újraindul.

(forrás: Quartz)