Tech
A túlélőgránát mindent tud, csak robbanni nem

Bicskától kezdve az iránytűn át a lámpáig igen sok mindent rejt a Holtzman 48-in-1 Survival Grenade.
Ránézésre sem ördöngösség megmondani a Holtzman túlélőgránátjáról, hogy nem igazi kézigránát, tehát nem tudjuk felrobbantani, nem alkalmas harctéri felhasználásra. Neve pedig arról is árulkodik, hogy igazából 48 hasznos eszközt kapunk a pénzünkért, mindezt egy közel 14 méteres 550-es paracord zsinórba csomagolva – az 550-es szám azt jelenti, hogy ennyi font, azaz mintegy 250 kilogrammnak felel meg a szakítószilárdsága.
Van a szettben egy iránytű, egy apró, ledes zseblámpa, egy többfunkciós bicska, horgászzsinór horgokkal, tűzgyújtáshoz szükséges holmi többféle gyufával, tű és cérna, drótfűrész, konzervnyitó, síp és persze lehetne még sorolni. A lényeg, hogy igyekeztek olyan felszerelést biztosítani, ami segít a tájékozódásban, a tűzrakásban, a segélykérésben, valamint a táplálékszerzésben, ha olyan helyzetbe kerülnénk, ahol mindezt magunknak kell nomád körülmények között megoldani.

Ránézésre egy bő öklömnyi, gránátnak kinéző cuccról van szó, amelyet nemcsak bedobhatunk a hátizsákba, hanem rá is akaszthatjuk. Ára 75 dollár, átszámolva 27 ezer forint, vagyis nem is túlságosan drága.
Marlon Brando esetében is működött! Jason Momoa farmerja megér egy próbát
Jason Momoa egy régi farmert kapott elő, ami egykoron a lázadó, laza stílust testesítette meg.
Na, ki a legboldogabb a világon – már megint?
Talán nem túl meglepő, hogy az északi országok újra taroltak, hazánk eredménye nem jó, de nem is tragikus.
Rég volt már Cybertruck-visszahívás? Hát itt van újra!
Ezúttal egy elszabaduló alkatrész okozhat gondokat – főleg más közlekedők számára.
Ne feledd! Még mindig szavazhatsz az InStyle Men of the Year 2025 jelöltjeire!
Tíz izgalmas kategória, negyvenegy kiemelkedő, példaértékű jelölt: te döntesz, hogy kik kapják a díjakat!
Zseniális grafika: ez a 25 éves klasszikus most fenomenálisan néz ki
Az, hogy régi klasszikusokat újra kiadnak, nem egy eget rengető hír. Az Amerzone esetében viszont a grafika hatalmas fejlődésen ment keresztül.
Gary Oldman 10 legemlékezetesebb alakítása
Ha az "ezerarcú színész" jelzőre gondolunk, azonnal Gary Oldman jut az eszünkbe.