Jármű
Hétfőn volt minden idők legmelegebb napja a Földön


Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy évszázados rekord dőlt meg: már vasárnap is csúcsot mértek.
Soha nem volt még olyan meleg bolygónkon, mint most hétfőn, azaz július 22-én – legalábbis amióta léteznek erről feljegyzések. Erről az Európai Unió Kopernikusz-programjának munkatársai számoltak be, kiemelve, hogy a korábbi rekord mindössze egyetlen napig élt, hiszen azt vasárnap mérték. Az akkori 17,09 Celsius-fokhoz képest 0,06 fokos volt a melegedés, így a világátlag hétfőn 17,15 Celsius-fok lett.
Klímakutatók szerint egyébként legutóbb 125 ezer évvel ezelőtt lehetett hasonló forróság Földünkön, csakhogy most nem természetes folyamatok felelnek ezért, hanem nagyrészt az emberi tevékenységgel hozható összefüggésbe. A tudósok azt mondják, rengeteg élet, sőt a bolygó élhetősége forog kockán, ha minden így folytatódik.
Ami a korábbi hőmérsékleti rekordokat illeti, a mostanit megelőzően egy éve számoltak be legutóbb csúcsdöntésről, azelőtt pedig 2016-ban – az akkori 16,8 Celsius-fokhoz képest igen jelentősnek mondható a változás, még ha számszerűen csak tizedekről van is szó. A Kopernikusz adatai 1940-ig nyúlnak vissza, de más, főleg amerikai egy brit mérések alapján az 1880-as évekig van lehetőségünk hasonlítgatni napjaink viszonyait. Bizonyos tényezők, mint a fák évgyűrűi és a jégmagok segítségével a kutatók ennél sokkal korábbra is képesek becsléseket előállítani.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
Végre egy Ferrari-átépítés, amitől nem borzongunk
Az olasz sportkocsigyártó autóihoz nehéz úgy nyúlni, hogy ne legyen a vége szentségtörés, de ezt a GTC4 Lussót azért meghajtanánk.
Elkényezteti a gamereket jövőre a Valve
A 2022-ben piacra dobott Steam Deck után most három izgalmas, új eszközzel indítanak egész pályás letámadást.
Még idén összecsaphat Anthony Joshuával Jake Paul
Mike Tyson után egy újabb nagy skalpot gyűjtene be a youtuberből lett bunyós, de ez azért nehezebb meccsnek ígérkezik.
Resident Evil: új mobiljáték érkezik néhány napon belül
A Resident Evil: Survival Unit a legendás horror franchise legújabb mobiljátéka, és most hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumát.
Lottón lehet sírhelyet nyerni Jim Morrison és Oscar Wilde mellé
Párizsban morbid, de izgalmas nyereményjátékot hirdettek. Pénz helyett végső nyughelyet lehet nyerni.
A vásárlók szerint ezek a legjobb vezeték nélküli fülhallgatók futáshoz
Szeretsz futni vagy edzeni zenével a füledben? Összegyűjtöttük a legjobb vezeték nélküli fülhallgatókat, amikkel könnyedén megy a mozgás - zavaró kábelek nélkül.







