Promóció
Gyári ládájában várja első bevetését a vadonatúj, 20 éves Honda

Ritkán találni igazán makulátlan állapotú CBR1000RR Fireblade-et, de ennél pazarabbat aligha kívánhatnánk.
A Honda motorkerékpáros palettáján évtizedek óta kitüntetett helyet foglal el a Fireblade. A kilencvenes évek elején még CBR900RR-ként indult a pályafutása, majd a hengerűrtartalom fokozatosan növögetett, mígnem 2004-től immár CBR1000RR-ként ismerhetjük – sőt, a legutóbb generációval még egy plusz R betűt is kapott a nevébe. Az viszont biztos, hogy mindig is egy vágyott, potens sportmotor volt, és ha nem is mindig a legerősebb, de azért a kezelhetőséggel igyekezett kompenzálni.
Ma már nem feltétlenül könnyű feladat előtúrni egy-egy makulátlan példányt az első ezres generációból, az SC57-es Fireblade-ből, ám az Iconic Auctioneers kínálatában most egy kivételes darab bukkant fel. Egy kereken húszéves, 2005-ös évjáratú példány, amely még a gyári ládájában várja az első beüzemelést, és azt, hogy végre valaki arra használja, amire tervezték: bökős menésre.
Gyakorlatilag egy teljesen új húszéves motorról van szó, amely egy kereskedői készletből maradt meg, nem értékesítették, nem motoroztak vele, nullkilométeres állapotban van. Az elmúlt két évtizedet gondosan bedobozolva töltötte, idén került az Egyesült Királyságba, ahol most árulják. Az ikonikus Repsol-dizájnt viseli, a tükröket, szélvédőt és kulcsokat tartalmazó dobozokat még ki sem bontották. Amit még érdemes róla tudni: 998 köbcentis, elektronikus befecskendezésű, 171 lóerős négyhengeres blokk hajtja, elöl 43 milliméteres, teljesen állítható fordított villát, hátul Unit Pro Link futóművet kapott.
Az árverést július 20-án tartják majd a shuttleworth-i Old Warden Parkban, a becsérték pedig 10-15 ezer font, azaz 4,7-7,1 millió forint közötti. Hogy kontextusba helyezzük a motor korát: 2005-ben bizonyos Valentino Rossi nyerte a MotoGP világbajnoki címét, de pont nem Hondával, hanem Yamahával.
Nézd meg a Fireblade-et a galériában:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






