Promóció
Series 0: így képzeli a jövőt a Honda


Sokat elmond az autózás modern megközelítéséről, hogy két új villanyautó-koncepciójukat nem autószalonon, hanem a CES-en mutatták meg.
Két erősen futurisztikus, nagyon letisztult formavilágú tanulmányautót leplezett le a Honda a Las Vegas-i CES elektronikai kiállításon. Eleve érdekes jelenség, egyúttal az autók, az autózás helyzetének változását is jól mutatja, hogy miközben a tradicionális autószalonok átalakulnak vagy megszűnnek, a nagy gyártók inkább efféle rendezvényekre fókuszálnak. Ráadásul a Honda újdonságai azért is nagyon fontosak, mert ezek az új Series 0 elektromosautó-széria első tagjai.

A Series 0 név egyébként nem elsősorban a zéró-emisszióra utal, hanem arra, hogy ezek a modellek egy új kezdőpontot jelentenek, új fejezetet nyitnak a gyártó történetében. Ezt erősíti az is, hogy a villanyautók számára új, retró stílusú logót terveztek. Természetesen ez is egy H-betű, mégis más, mint az éppen aktuálisan használt. Öt alapértéket határoztak meg: olyan formatervre törekednek, ami megragadja a figyelmet, reakciókat vált ki (A Rezonancia Művészete, ahogy mondják); központi szerepet kapnak az autonóm funkciók és vezetéssegédek; az összekapcsolhatóságra, a dolgok internetjére is alapoznak; azt akarják, hogy ezekkel együtt is élmény legyen a vezetés; és hatékony elektromos hajtást kínáljanak.

Minden szempontból a Saloon nevű koncepciónak tulajdonítják a legnagyobb jelentőséget, amely egy lapos, sportos, könnyű autó, elöl egy nagy, világító porszívószájjal, aminek közepén már az új emblémát láthatjuk. Hátul hasonló formában fut körbe a lámpa, körülölelve a Honda-feliratot. A beltér még futurisztikusabb, bár egyben egyszerű is, szarvkormánnyal és egy méretes képernyővel, sportülésekkel, a hátul ülőknek pedig az első székek támlájába integrált kijelzőket szánták. Könnyű, intuitív kezelést ígérnek.

A technikáról még nem sokat tudni, korai lenne arról beszélni, hány és milyen teljesítményű villanymotorok, mekkora kapacitású akkumulátorcsomag kerül a Saloonba (remélhetőleg azért a nevén még dolgoznak a szériagyártásig). Az viszont már biztos, hogy steer-by-wire kormányzást kap. Ami ugyancsak lényeges: kívül és belül egyaránt a lehető legnagyobb arányban használnak majd a gyártás során fenntartható forrásból származó alapanyagokat.

A másik prototípus a Space-Hub: természetesen a formanyelv hasonló, de ez a modell egy egyterű. Tágas utasteret és sok variációs lehetőséget kínál, így akár közösségi térként is szolgálhat. De ezen kívül nem árultak el egyelőre semmit, a sorozatgyártás tervezett idejét sem. Az biztosnak tűnik, hogy 2026-ban még csak a Saloont kapjuk meg, azt is először Észak-Amerika, utána a világ többi része. A Space-Hub valamikor később csatlakozik a palettához.


Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







