Jármű
Kihajtható piknikasztal is van a Honda új tereprobogóján


A Square X125-öt a kínai Sundiróval közösen álmodták meg, néhány rendkívül praktikus megoldást is kapott.
A robogókat többnyire városi szaladgálásra, elővárosi ingázásra használjuk, persze vannak olyan nagyobb köbcentis modellek, amelyek hosszabb utazásokra is kiválóan alkalmasak. A terepezés viszont a legtöbb esetben távol áll ezektől a gépektől, még ha említhetjük is az offroaderek között a Yamaha BWS-t, vagy a Hondától az X-Adv, vagy Adv350 típusokat. Utóbbi márka most újra olyan robogóval jelentkezett, amely nem jön zavarba, ha le kell térni az aszfaltról: a Square X125 a kínai Sundiróval közös fejlesztés.
124 köbcentis, négyütemű egyhengerese 9,5 lóerőt, valamint 10 newtonmétert képes leadni, amivel a végsebesség 88 km/óra körül alakul, vagyis a mindennapokra pont elegendő, ám nagyobb távokra már nem ideális. Ami viszont egyértelműen megkülönbözteti a kategória többi szereplőjétől, az a terepes kialakítás: a 16 centiméteres hasmagasság, a szokásosnál hosszabb rugóutak és a gumik egyaránt alkalmassá teszik az épített utak elhagyására – persze azért nem hatalmas siratófalak megmászására kell gondolni. A megállást elöl-hátul tárcsafék és blokkolásgátló is segíti.
A felszereltség robogóhoz mérten bőséges, sok praktikus és ügyes extrával megpakolták a Square X125-öt. Kapunk egy öthüvelykes színes kijelzőt, USB-A és USB-C aljzatot, akár 20 wattos töltés lehetőségével. Az osztott ülés hátsó része támlának is felhajtható, ha éppen nincs utasunk, és a robogó hátuljánál egy kihajtható kis asztalkát is találunk, ami piknikezésnél, kempingezésnél nem jön rosszul.
A Square X125-öt Kínában már elkezdték forgalmazni, durván 600 ezer forintnyi jüanba kerül. Egyes hírek szerint jövőre akár Európába is eljuthat.
Nézd meg a különös tereprobogó képeit a galériában:

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
Végre egy Ferrari-átépítés, amitől nem borzongunk
Az olasz sportkocsigyártó autóihoz nehéz úgy nyúlni, hogy ne legyen a vége szentségtörés, de ezt a GTC4 Lussót azért meghajtanánk.
Elkényezteti a gamereket jövőre a Valve
A 2022-ben piacra dobott Steam Deck után most három izgalmas, új eszközzel indítanak egész pályás letámadást.
Még idén összecsaphat Anthony Joshuával Jake Paul
Mike Tyson után egy újabb nagy skalpot gyűjtene be a youtuberből lett bunyós, de ez azért nehezebb meccsnek ígérkezik.
Resident Evil: új mobiljáték érkezik néhány napon belül
A Resident Evil: Survival Unit a legendás horror franchise legújabb mobiljátéka, és most hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumát.
Lottón lehet sírhelyet nyerni Jim Morrison és Oscar Wilde mellé
Párizsban morbid, de izgalmas nyereményjátékot hirdettek. Pénz helyett végső nyughelyet lehet nyerni.
A vásárlók szerint ezek a legjobb vezeték nélküli fülhallgatók futáshoz
Szeretsz futni vagy edzeni zenével a füledben? Összegyűjtöttük a legjobb vezeték nélküli fülhallgatókat, amikkel könnyedén megy a mozgás - zavaró kábelek nélkül.







