Promóció
A világ legvékonyabb összehajtható mobilját mutatta be a Honor

Igaz, a Honor Magic V5 csak akkor vékonyabb az Oppo Find N5-nél, ha ügyesen mérjük.
Idén február végén mutatta be az Oppo a Find N5-öt, amely azóta is a világ legvékonyabb összehajtható okostelefonjának számított. Még összecsukva is csupán 8,93 milliméteres, ezzel csak egy picit vaskosabb, mint a hagyományos kialakítású készülékek közül mondjuk az iPhone 16 Pro Max. Azonban most beszállt a buliba a Honor is, és alá tudott vágni az Oppónak a Magic V5-tel. Legalábbis nagyjából.
Az Oppo Find N5-ről itt írtunk bővebben:
A V5 ugyanis összehajtva 8,8 milliméter vastag, azaz egyetlen tizeddel múlta felül, pontosabban alul vetélytársát. Ez az állítás azonban csupán addig igaz, amíg elegánsan figyelmen kívül hagyjuk a telefon hátulján lévő kameraszigetet, hiszen ez a háromlencsés szegmens éppen annyira emelkedik ki, hogy visszafordítja a versenyt az Oppo javára. Továbbá ezek az adatok csupán a Magic V5 Ivory White fehér kivitelére vonatkoznak, a többi szín a másféle anyaghasználat, a vegán bőr bevetése miatt kissé testesebb.
De nézzük, mit tud technikai fronton a Magic V5. A Qualcomm Snapdragon 8 Elite processzort építették be, ehhez 12-16 GB RAM és 256 GB – 1 TB közötti tárhely párosul. Mindkét kijelzője LTPO OLED 120 hertzes képfrissítéssel – a külső 6,43 colos, a belső 7,95-ös. Az akkumulátor kapacitása 5820 milliamperóra, van természetesen gyorstöltési lehetőség, a por és víz elleni védelem pedig IP58 és IP59 szabványokkal a nem összecsukható mobilok többségének szintjén biztosított.
Ami a kamerákat illeti, hátul egy 50 megapixeles, f1,6-os nagy látószögű főkamera, egy szintén 50 MP-es, f2,0-s ultraszéles, valamint egy 64 megapixeles, 70 milliméteres tele kapott helyet, míg elöl egy 20 megás szelfikamerába mosolyoghatunk.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






