A Pagani kitart a V12 mellett: vevői nem akarnak villanyt

Pedig már az Utopia is majdnem hibrid lett, de aztán még időben meggondolták magukat.
Úgy fest, az autóipar lassan, de biztosan halad az elektromos átállás irányába, a legtöbb nagy gyártónak van egy-egy céldátuma, hogy mikorra akarja elérni a teljes fordulatot. Közben viszont akadnak, akik makacs módon kitartanak a hagyományos megoldások mellett, vagy esetleg visszafordulnak a megkezdett úton. Most éppen Horacio Pagani jelentette be, hogy kitartanak a V12 mellett.
A Pagani alapítója és vezérigazgatója a The Drive-nak mondta el, hogy ennek egészen egyszerű oka van: a vevőik. Tehát a sportautó-manufaktúra azért nem gyártott eddig, illetve nem is tervez gyártani elektromos vagy hibrid modelleket, mert a vásárlóknak nem azok kellenek.
Ez már csak azért is érdekes, mert amikor a 2022 őszén bemutatott Utopia szupersportkocsi fejlesztését még 2017-ben megkezdték, az volt a terv, hogy hibrid rendszerrel támogatják meg az ikerturbós V8-at. Csakhogy közben változtak a dolgok, és bár a két turbó maradt, a V8 helyett V12 lett a befutó, hat literrel és 864 lóerővel, csak éppen bármiféle elektromos besegítés nélkül. A hibridhajtás ugyanis annyira nehéz lett volna, ami már nem fért bele a márkájukról alkotott képbe.
Horacio Pagani hozzátette, ez nem arról szól, hogy makacsul elkötelezik magukat valamilyen hajtásmód mellett. Mögöttük ugyanis nem állnak hatalmas vállalatcsoportok, így sokkal inkább arra vannak ráutalva, hogy kielégítsék a vevői igényeket. Közben viszont késznek kell lenniük a hirtelen váltásra is, ha ezek az elvárások megváltoznak. Magyarul nem zárkóznak el az elektrifikációtól, de nem is fogják erőltetni, ha nem azt keresik az ügyfelek.
Semmi extra részlet, szimplán csak klasszikus! Daniel Craig egy szett erejéig visszatért James Bond stílusához
Daniel Craig annak ellenére, hogy egy ideje már maga mögött hagyta a 007-es karakterét, azért nem teljesen vetette el a klasszikus megjelenések lehetőségét.
Ha a pénz nem számít: ezek a legdrágább autók a magyar piacon
Ezeknek a különlegességeknek az árából akár egy egész flottányi hétköznapi autót is megvehetnél. De ezekre sokkal jobban lehet vágyni.
Az Oscar parádés mesterötöse: csak három filmnek sikerült
Az Oscar-díj történetében van pár emlékezetes tarolás, de az öt főkategóriát csak három produkciónak sikerült megnyernie.
Fókaként énekel Seal ebben a bizarr reklámban
Egyik legismertebb slágerét költötte át a Mountain Dew kedvéért az idei Super Bowlra.
Ezt nézi majd a fél világ: a legjobb Super Bowl-reklámok
A cégek vagyonokat fizetnek azért, hogy az év egyik legnagyobb sporteseményén reklámozzanak. Akkor már a szpot sem lehet akármilyen.
Életük baklövése? Színészek, akik visszautasítottak egy Oscar-díjas szerepet
Ezeknek az Oscar-díjas filmeknek a sorsa egészen másként is alakulhatott volna!