Promóció
A spermád megmondja, meddig élsz?

Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
Mára már számos olyan tényezőre rávilágított a tudomány, amiből következtetni lehet a várható élettartamunkra, illetve ami befolyásolhatja azt, mennyi idő adatik meg nekünk ezen a világon. Szinte alapvetés, hogy az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás sok-sok plusz évet adhat, nemrég pedig egy kutatás arról számolt be, hogy a genetikának kevesebb a szerepe, mint gondolnánk.
Erről itt írtunk bővebben:
Most egy újabb tanulmány, amely a Human Reproduction folyóiratban jelent meg, azt mondja, azok a férfiak, akiknek magasabb számú, erősebb és mozgékonyabb spermiumaik vannak, átlagosan csaknem három évvel élhetnek tovább, mint azok, akiknek a hímivarsejtjei lustábbak, lassúbbak. Ezt az eredményt egy olyan nagyszabású vizsgálódásra alapozzák, amelynek során mintegy 78 ezer embert kísértek figyelemmel ötven éven keresztül.
Lærke Priskorn, a Koppenhágai Egyetemi Kórház kutatója, a dolgozat vezető szerzője szerint egészen pontosan arról van szó, hogy a 120 millió/milliliteres mozgékony spermiumszámmal rendelkező férfiak az adatok szerint átlagosan 2,7 évvel élték túl a 0-5 millió/milliliteres értékkel bíró társaikat (általában a 15-200 ml/l-t szokták normálisnak tekinteni). Míg előbbieknél 80,3 év volt az átlagos élettartam, addig utóbbi csoport esetében már csak 77,6 év.
A szakemberek szerint ez a megállapítás nagy jelentőséggel bír, és megerősíti korábbi kutatások azon feltételezését, hogy a reprodukciós egészség és az általános egészség között összefüggés van. Az alacsony spermaszámnak számos oka lehet, az oxidatív stressz például egy erős faktor lehet. Életmódbeli tényezőink közül az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlzott napsugárzás vagy a légszennyezés is negatív hatással bírhat.
(forrás: CNN)
A 10 legjobb magyar film az elmúlt 25 évből - szerintünk
Nem hollywoodi szuperprodukciók, nem világhírűek, de mindegyikben van valami különleges, ami kiemeli őket a tömegből.
Versenyautó kezdőknek: pályanapok királya lehet ez a BMW
Amatőr versenyzőknek szánja legújabb autóját a BMW: ezzel az M2-vel az első szárnypróbálgatások is élvezetesek lehetnek.
A súlytalanságban megfiatalodik a NASA 70 éves űrhajósa
Don Pettit odafönt ünnepelhette meg hetvenedik születésnapját, de a visszatérés kissé megviselte. Elmondta, hogyan érzi magát.
Szellős szandállal készül a nyárra a Dr. Martens
Egy klassz bakanccsal nem lehet mindenkit kielégíteni, így most két szellősebb lábbelit is mutattak.
Vagány strapaórát mutatott a svájcibicskás Victorinox
A Victorinox nevét leginkább a svájcibicskák miatt ismerjük, de annál jóval szélesebb a palettájuk.
A sarkkörön hegyezik a legújabb csúcs-McLarent
Noha a McLaren W1 hivatalos bemutatóját már korábban megtartották, azért a tökéletesítés még mindig tart.