Hugh Jackman bizonyítja: akár Vasember is visszatérhet

Hugh Jackman mint rozsomak
Forrás: 20th Century Fox/Marvel Studios/IMDb

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Erről maga a Marvel Studios elnöke beszélt az új Deadpool-film premierje kapcsán.

Vasember, azaz Tony Stark a Bosszúállók: Végjátékban feláldozta magát a világ megmentése érdekében. Persze azóta is mennek a találgatások, hogy vajon visszatér-e valaha a karakter, hiszen időközben megnyílt a multiverzum, szóval lényegében bármelyik szereplőt láthatnánk újra. Csakhogy eddig pont a Marvel Studios illetékesei mondták azt, hogy semmiképpen nem támasztanák fel Vasembert, ha már olyan szép és megható búcsút kapott – nem akarnák azt a pillanatot elrontani, súlytalanná tenni.

Viszont most maga a stúdió elnöke, Kevin Feige nyilatkozott úgy a DiscussingFilmnek, hogy attól a rajongók rögtön elkezdhetnek reménykedni. A Deadpool & Rozsomák kapcsán mondta el, hogy éppen Hugh Jackman bizonyítja, semmi sem lehetetlen. Ugyebár az általa megformált Rozsomák (korábban a magyar fordításokban inkább Farkas) is elbúcsúzott már a nézőktől, most azonban mégis újra előrántották, aminek kétségkívül rengetegen roppantul örültek.

Hozzátette azonban, hogy mindezt csak nagy odafigyeléssel lehet megtenni. Rozsomák esetében például két és fél éven át agyaltak és dolgoztak azon, hogy méltó legyen ez a visszatérés, ne váljon semmissé mindaz, amit korábban ez a karakter már kapott, illetve adott. Büszkék arra, hogy végül sikerrel jártak, de Robert Downey Jr. és esetleg az Amerika Kapitányt eddig megtestesítő Chris Evans kapcsán csupán annyit volt hajlandó kibökni, hogy majd meglátják.

Egyelőre tehát semmi sem biztos, konkrétumokat nem tudni, de legalább úgy fest, már nem zárkóznak el annyira mereven ettől a fordulattól, mint korábban.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
Visszahozza Vasembert a Marvel?
Igen, mindenképpen, ő a kedvencem.
Jó lenne, de csak óvatosan!
Hagyják már békén, találjanak ki újat!
Soha nem érdekeltek a szuperhősfilmek.
Megosztom az eredményt

Videók

Kép
Szórakozás

Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint

Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.

Kép
Stílus

Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája

Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.

Kép
Jármű

A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!

A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.

Kép
Szórakozás

Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet

Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.

Kép
Stílus

Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája

Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.

Kép
Jármű

Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?

George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!