Promóció
Tom Cruise-nak köszönhetjük, hogy Hugh Jackman lett Rozsomák

Ma már el sem tudnánk képzelni mást ebben a szerepben, de nem sokon múlt, hogy ne ő kapja.
Idén nyáron újra Rozsomák (sokszor a filmes fordításokban: Farkas) szerepében láthatjuk a mozivásznon Hugh Jackmant, aki a harmadik Deadpool-filmben formálja meg ismét sokak kedvenc karakterét. 24 éve az övé ez a szerep, pedig egyáltalán nem sokon múlt, hogy másé legyen. Tom Cruise-nak köszönhetünk mindent.
A 2000-ben bemutatott X-Men – A kívülállók rendezője, Bryan Singer ugyanis eredetileg Russel Crowe-t nézte ki magának. Bár amikor Crowe visszautasította a lehetőséget, éppen Jackmant ajánlotta maga helyett, mégsem neki, hanem Dougray Scottnak kínálták fel. Scottot egyebek mellett a Deep Impactben, a Hitman – A bérgyilkosban és az Elrabolva 3-ban láthattuk az évtizedek során, akkoriban pedig éppen a Mission: Impossible 2-t forgatta.
És pont ez volt a döntő. A színész ugyanis nagyon szeretett volna Rozsomák bőrébe bújni, ám Tom Cruise nem akarta, hogy más produkcióra is koncentráljon, azt mondta neki, maradnia kell, fejezze csak be szépen a Mission: Impossible-t. Scott ugyan kijelentette, hogy persze, befejezi, csak éppen ezt a másik melót is elvállalja, ám Cruise – kihasználva tekintélyét – lényegében megtiltotta neki. Egyébként a Mission: Impossible 2-t 1999 áprilisában, míg az X-Ment ugyanazon esztendő szeptemberében kezdték forgatni, szűk négy hónap átfedés volt a munkálatok között.
Ezek az okok vezettek odáig, hogy végül a filmesek megfogadták Crowe javaslatát, és Hugh Jackmannek adták a szerepet. A többi pedig már történelem, hiszen a Marvel világában az ausztrál sztár a rekorder, ami az egy-egy karakterrel eltöltött időt illeti. Huszonnégy év telt el az első és a legutóbbi Farkas/Rozsomák-megtestesítés között.
Épphogy elindult az Eufória 3. évada! Jacob Elordi stílusa máris felrobbantotta az internetet
Egészen pontosan Nate Jacobs ruhatára az, ami nagyrészt Jacob Elordi saját stílusával is jól rezonál.
Ha így mozogsz, súlyos betegségeket előzhetsz meg
A legfontosabb a rendszeres testmozgás, de az sem mindegy, hogyan tesszük azt.
Itt a Royal Enfield első elektromos gépe
Elsősorban régi vágású motorkerékpárjairól ismerjük az indiai márkát, de nekik is hallgatniuk kell az idők szavára.
Tényleg megcsinálja a húsgolyós nyalókát a Chupa Chups
Ez az egész az IKEA áprilisi tréfájával kezdődött, szokatlan kollaboráció lett belőle.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.







