Promóció
Kitilthatják Ibizáról a részegen randalírozó turistákat

Az addig oké, hogy népszerű bulihelyszín, de ez nem jelenti azt, hogy mindent szabad.
A Spanyolországhoz tartozó Ibiza kifejezetten népszerű turistacélpont, részben azok számára, akik nem éppen a nyugis kikapcsolódást, hanem a féktelen bulizást keresik a nyaralás ideje alatt. Viszont ebből sok kellemetlenségül is adódik a helyieknek, a magukat túlságosan is elengedő vendégek olykor durván, antiszociálisan viselkednek. Ezért már korábban is bevezettek szigorításokat, most pedig arról tárgyalnak a hatóságok, hogy az elfogadhatatlan magatartást tanúsító, részegen randalírozó turistákat – állítólag elsősorban briteket – hazaküldhessék és akár feketelistára is helyezhessék.
Azért került napirendre a kérdés - amiről amúgy nemcsak Ibizán, hanem a Baleár-szigetek többi részén is egyeztetnek -, mert nemcsak rossz érzéseket kelt másokban ez a viselkedés, hanem még a bűncselekmények száma is megugrott. 2022-ben emiatt már korlátozták az éttermek és bárok kedvezményes időszakait, az úgynevezett happy hourokat, vagy az egyet fizet, kettőt kap italakciókat. Betiltották továbbá az erkélyekről medencébe ugrálást.
A mostani előterjesztést több új rendelkezést tartalmaz, amelyek közül egyértelműen a legsúlyosabb a renitensek hazazavarása. De nemcsak arra az egy alkalomra válnának nemkívánatossá, hanem ki is tiltanák őket a szigetekről, noha arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy véglegesen, vagy csupán meghatározott időre, átmenetileg.
Idén tavasszal egyébként a hollandiai Amszterdam is fordított marketingbe kezdett, kifejezetten a brit turistákat célozva. A Stay Away kampány lényege, hogy elsősorban a 18 és 35 év közötti fiatalokat próbálják rávenni a távolmaradásra, amennyiben azok kizárólag a gátlástalan szétcsúszás, alkohol- és marihuánafogyasztás miatt keresnék fel a várost. Amennyiben mégis elcsábulnak, 140 eurós bírságra és a büntetett előélet bejegyzésére kell számítaniuk.
(A borítókép illusztráció, egy ibizai bulin készült.)
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.