Szórakozás
InStyle Men of the Year 2025: Az év előadója

Tíz kategóriában díjazzuk az év embereit, akik kiemelkedőt alkotnak, értéket teremtenek, pozitív üzenetet közvetítenek. Ismerd meg Az év előadója kategória jelöltjeit!
Nem számít, mely műfajt képviselik, Az év előadója kategória jelöltjei minden egyes színpadra lépésükkel örömöt okoznak közönségüknek. Dallamaikat jól ismerjük, soraik elgondolkodtatnak, érzelmeket váltanak ki.
Carson Coma
2024-ben fennállása 5. évfordulóját nagykoncerttel ünnepelte az MVM Dome-ban az alternatívrock-formáció, akik a 2024-es Fonogram-díjat is megkapták az év hazai alternatív vagy indie-rock albumáért. Daddy Said No című dalukkal indultak a San Marinó-i Eurovizió-válogatón, ahol az elődöntőig jutottak – ezzel felhívva a figyelmet arra, hogy Magyarország évek óta nem delegált nevezőt a nemzetközi dalversenyre. A hazai zenészek nemzetközi figyelemhez való juttatása mellett a fiatal tehetségek támogatása is fontos szívügyük, nemrég a Palántaprogram keretében kezdték el felkarolni a pályakezdő magyar együtteseket és ezzel együtt a hazai zenei élet fejlődését.
Fenyő Miklós
A 77 éves rock and roll legenda, a Hungária együttes alapítója még mindig töretlenül lázban tartja a rajongókat, és képes újra és újra megújulni: telt házas nagykoncertre készül Ring a Swing! Fenyő Ünnep „Special” címmel, ahol a Budapest Jazz Orcherstra kíséretében swing stílusban adja elő slágereit. Nyáron pedig a Hungária együttes az ország legnagyobb házibuliját hozza el ismét, a 2024-es Aréna koncertjük fergeteges sikere után. A 80-as évek rock and rolljának négy emblematikus figurája, Fenyő Miklós, Novai Gábor, Dolly és Szikora Róbert 29 évvel utolsó koncertjük után álltak újra együtt színpadra.
Kispál és a Borz
Az 1987-ben alapított zenekar a magyar alternatív zenei szcéna vitán felül legmeghatározóbb és legnagyobb hatású együttese. Tíz stúdiólemez után és népszerűségük csúcsán, 2010-ben köszöntek el a közönségtől, ám a legendás alternatív zenekar 2022-ben a rajongók nagy meglepetésére és örömére újra összeállt, új dalokkal és új albummal is jelentkeztek, ékes bizonyítékként: lehet ott folytatni, ahol abbahagyták. 2024 decemberében történetük legnagyobb beltéri koncertjén, első arénakoncertjükön ünnepelhetett velük minden rajongó.
Majka
Az ózdi születésű, többszörös Fonogram-díjas rapper, műsorvezető hosszú évek óta a legszámottevőbb hazai előadók között foglalja el a helyét, és amibe belevág, mindig nagyot szól. 2024-ben az X-Faktor mentorszékébe igazolt a konkurens csatornától, Nemrégiben kiadott dala, a Csurran, cseppen nagy port kavart, és sorra döntötte a rekordokat (jelenleg közel 16 millió megtekintésnél jár), még nemzetközi szinten is érdeklődést keltve. Idén az Arénában duplázik 2049-2050 elnevezésű, futurisztikus nagykoncertjével.
Látogass el az InStyle Men of the Year oldalára, és szavazz a kedvenceidre! Szavazatoddal páros belépőt is nyerhetsz az InStyle Men of the Year 2025 gálájára. A szavazás vége: 2025. 03. 27. 12 óra, a nyereményjáték 2025. 03. 23-án zárul.
Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat
Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.
Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat
A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.
Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá
Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.
Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?
Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?
Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél
Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.
7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz
A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.






