Jármű
"A siker nem garantált, de hiszek benne" - Interjú: Eőry Botond


Eőry Botond állandó álmodozó. 1990 óta dolgozik a turizmusban. Társával meghonosította idehaza a hop on-hop off városnézést, ma pedig exkluzív hajós szolgáltatásokat kínálnak az érdeklődőknek.
Ismerősen csenghet Eőry Botond neve azoknak, akik követik a hazai turisztikai életet. 1990 óta tevékenykedik ezen a területen, 1995-ben társával megalapították az MB Travel autóbuszos vállalkozást, amellyel 2007-ben az Év személyszállítója cím nyertesei lettek. 2008-ban a csoportos buszos városnézések visszaesésére reagálva elindították a Citytour Hop on Hop off Kft.-t, amellyel tíz éven keresztül hop on-hop off rendszerben szállították a turistákat Budapest nevezetességei között. Piros emeletes és kabrió buszokkal megcsinálták azt, ami már sok nyugati országban működött.

Eközben Botondnak volt lehetősége több, számára kedves dologgal is foglalkoznia. Hódolhatott az oldtimer járművek iránti szerelmének, így készült el az 1971-es Ikarus Cabrio amely ma is egyedülálló ékesség Magyarországon. 2013-ban a hajózás irányába elmozdulva megalapította az Atom Trade Kft.-t, amely cég hajós városnézéseket kínált az ide látogató külföldi vendégeknek. 2010-ben vízre tette Budapest egyik legszebb hajóját, a velencei mintára készült Lakmusz vízilimuzint azzal a céllal, hogy a különlegességre, privát hajózásra vágyó külföldi és belföldi vendégek igényeit is kielégítsék. 2016-ban a Dunarama szolgáltatás lett az Év turisztikai terméke. Az elismerés azt igazolja vissza, hogy van helye egy ilyen jellegű exkluzív szolgáltatásnak is a dunai palettán. Hajós portfóliójuk azóta a Redjet szolgáltatással is bővült.
InStyle Men of the Year 2023
Az Instyle Men 2023-ban életre kelti legújabb, exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart.
Ahogy az InStyleMen tartalmaiban, itt is a személyes történeteken van a hangsúly, így olyan kategóriákat álmodtunk meg, amiben nem egy adott terület képviselői versengenek egymással, hanem különböző területekről érkező életműveket mutatunk be, akik között bizonyos nézőpontból erős párhuzamot látunk.
Úgy gondoljuk, ezek mellett a személyes történetek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, sőt - minél nagyobb figyelmet érdemelnek!

Az Álomépítők, akik nem egy megszokott üzleti-kereskedelmi modellben gondolkodtak, hanem a víziójukat valósították meg, akár lemondások árán is.
Jelöltek:
Balogh Levente - A Szentkirályi termékcsalád és a Lenoa kávézók tulajdonosa, a Vízangyal projekt megálmodója, amiben természetes, víz alapú kozmetikumokat fejlesztenek.
Eőry Botond - A Hopon-hopoff turistabuszok hazai megvalósítója és ötletgazdája, a Dunarama és a Redjet hajók kapitánya átvitt és valódi értelemben is.
Gerendai Károly - A Sziget fesztivál alapítója, több hazai Michelin csillagos étterem tulajdonosa, a Lupa Beach megálmodója, a Budapest Park és az Akvárium klub társtulajdonosa, a Médiaunió alapítója.
Jancsa Jani - Jancsa Jani, a korábban Burgerpápa néven ismert burgerszakértő, aki gasztrobloggerből lett a Bamba Marha Burger Bar lánc kulináris vezetője és társtulajdonosa, valamint a Donna Mamma Pizza Napoletana és a Hoppá! Bistro egyik alapítója is.
Zsendovits Ábel - A Szimpla Kert alapító-tulajdonosa, a “bulinegyed” közösségépítő motorja.
A többi kategória esélyeseit megismerheted az InStyle Men of the Year oldalán, ahol szavazatodat is leadhatod!
Ami külföldön működik, idehaza még nem garancia a sikerre. Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen ötlet (akár a hop on-hop off, akár a vízitaxi, élményhajózás) álomból valósággá váljon?
Alaposan meg kell figyelni, hogy külföldön hogy működik a szolgáltatás, és integrálni kell a hazai környezetbe. Az előkészületek sokszor éveket vesznek igénybe, időbe telik, hogy a magyar viszonyokba beilleszthetőek legyenek az ötleteim. A siker pedig tényleg nem garantált, de én nagyon hiszek bennük. Volt, amikor személyesen próbáltam ki a külföldi szolgáltatásokat, volt, amikor csak egy Youtube-videón láttam valamit, és onnan építettem fel a fejemben a hazai változatot.

Ha turizmusról beszélünk, mennyiben tér el a hazai és a külföldi utazók igénye?
Mindenki élményeket keres, és jól akarja érezni magát, a cél ugyanaz. Az általam létrehozott hajós szolgáltatások célcsoportja a külföldi és belföldi vendégek egyaránt, de míg az extrém hajózást 80%-ban magyarok veszik igénybe, addig a vízilimuzin szolgáltatást pont fordítva.
Miben ad mást, többet a hajózás, mint mondjuk az autózás, miért szeretett bele?
Szerintem egy elegánsabb közlekedési eszköz és adott hozzá nekünk Európa legnagyobb országútja, ami jelenleg üres. Érdemes egyszer napközben a dugóban ülve ránézni a Dunára, talán meglepő, de alig van hajó a vízen. Szerintem ez lehetne másképp.

Egyszerű közlekedési módként a vízi személyszállítás talán kevésbé kézenfekvő sokak számára. Élményszerzésként inkább fókuszban van?
Jelenleg az élményszerzés fontosabb, de látni kell, hogy égető szükség van a közlekedésben is a hajózásra, a lakóparkok és irodaházak zöme dunai kapcsolattal rendelkezik. A következő álmom egy nyugati mintára működő vízi közlekedés kialakítása Budapesten. Lehet, hogy ez még sokaknak idegen, de az ötleteim nagy része pont ilyen, előremutató és talán kicsit furcsa másoknak.

Hobbiként mi vonzotta az oldtimerezésben, miért éppen a Mercedes-Benz autóiban találta meg, amit keresett?
Az első vállalkozásom az MB Travel volt, amelynek nevében megjelent a Mercedes-Benz rövidítés, kezdetben csak Mercedes személyautókkal és kisbuszokkal indítottuk a vállalkozásunkat, mivel a megrendelőinknek fontos volt a megjelenés és a minőség, én pedig ezekben az autókban láttam ezt biztosítottnak. Használatuk során szerettem bele a márkába, és tetszett meg az oldtimer autók egyedi szépsége és minősége. Ezen kívül otthonról is hoztam a Mercedesek szeretetét. Bár ma már az újabb modelleket kívülről alig lehet megismerni a többi autómárka között, addig egy oldtimer autót messziről megismersz az egyedi formájáról. Ezeket a különlegességeket kedvelem.

Jármű
8+1 forradalmi Mercedes, ami megváltoztatta az autózásról alkotott képünket

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
Ez az egyszerű diéta hatékonyabban fogyaszt, mint hinnéd
Ebben a diétában nem az a lényeg, hogy mit eszel, hanem hogy mikor eszed.
A Volvókba érkezik meg elsőként a Google-féle Gemini
Azt mondják, ez majd annyira enyhíti a kognitív terhelést, hogy a sofőrök sokkal jobban oda tudnak figyelni a vezetésre.
Retró klasszikusok érkeznek az Xbox Game Passra
Ötven régi nagy kedvencünk valamelyest felújítva válik felhőn keresztül is játszhatóvá.
Vagány Tag Heuerek ikonikus autóversenyekhez
Ezen a hétvégén rendezik a Formula–1-es Monacói Nagydíjat és az Indy 500-at is, a Tag Heuer három karórával készült az alkalomra.
Frank Sinatra ajándéka volt ez az elfeledett autóritkaság
A legendás színész-énekes akkori feleségét, Ava Gardnert lepte meg. De milyen autóval is?
Megkapta első személyre szabott cipőjét Vinícius Jr.
A Real Madrid brazil sztárja exkluzív Nike Mercurial Player Editiont kapott, amivel eddigi pályafutását ismerik el.