Promóció
Zavarba jött az operatőr Florence Pugh és Andrew Garfield szexjelenetétől

A két sztár A szerelem ideje című filmben játszik együtt, és a kelleténél talán jobban is belendültek a forgatáson.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon már bemutatták ugyan, de a mozikba várhatóan csak januárban érkezik Florence Pugh és Andrew Garfield új filmje. A szerelem ideje egy romantikus dráma, amelyben a két sztár karakterei, Almut és Tobias egymásra találnak, de aztán szembe kell nézniük egy súlyos betegség jelentette nehézségekkel.
Pugh és Garfield egy szexjelenet forgatásakor olyannyira belelkesedett, hogy egyáltalán meg sem hallották a jelenet végét jelző instrukciót, így még jó ideig folytatták a szenvedélyes együttlétet. Ez természetesen egy closed set, azaz zárt díszletű felvétel volt, a színészeken kívül csak az operatőr és a boom operátor volt jelen. A sztárok biztonságban érezték magukat, és annyira kiválóan működött a kémia, hogy az előre eltervezettnél tovább is mentek, majd felnézve érdekes dologra lettek figyelmesek.
Az operatőr és a mikrofonos kikapcsolt technikával állt a fal felé fordulva, nem bámulták Garfieldékat, csak csöndben hagyták, hogy kibontakozzanak, és addig maradjanak szerepben, ameddig csak akarnak. Az esetet később Garfield idézte fel egy interjúban, de Pugh is méltatta kollégáját, és úgy fogalmazott, valószínűleg azért történt, mert mindketten elkötelezettek voltak a film és egymás iránt is.
A színésznőnek amúgy korábban is voltak már nem mindennapi tapasztalatai hasonló helyzetben:
Itt pedig egy intimitáskoordinátor mondja el, mire kell figyelni ezeknél a jeleneteknél:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






