A PETA is kihirdette az év emberét: James Gunn lett az

A szervezet szerint a rendező nagyon sokat tesz az állatok jogaiért – már filmben is tett utalást az állatkísérletek visszásságaira.
Jó eséllyel a világ második legismertebb állatvédelmi szervezete a PETA – a WWF után. 2006 óta minden esztendőben kihirdetik, hogy ki volt náluk az adott év embere, aki valamilyen formában kiemelkedő szerepet vállalt az állatok jogaiért folyó küzdelemben. Korábban többek közt Oprah Winfrey, Bill Clinton, Joaquin Phoenix és Billie Eilish nyerte el a címet, míg tavaly James Cromwellnek ítélték oda. Idén James Gunn filmrendezőt választották.
Az indoklás szerint Gunn – aki az utóbbi években főként a Marvel-moziverzumon dolgozott – nagyon sokat tesz az állatjogokért, népszerűsíti az örökbefogadást, sőt munkásságával is sokak figyelmét hívta fel a laboratóriumi állatkísérletek kegyetlenségeire. Ez utóbbi egyértelmű utalás A galaxis őrzői harmadik részére, amelyből Mordály eredettörténetét is megismerhetjük. Általa a szervezet szerint több millió sebezhető állatnak adott személyiséget, arcot és nevet.
A filmes nemcsak másokat próbál helyes cselekedetek felé terelgetni, ő maga is három örökbefogadott állatnak biztosít otthont: családjához tartozik két kutya, Ozu és River, valamint egy macska, Emily. Utóbbit egyenesen az utcáról vette magához, de Ozu történetét is megosztotta már követőivel a közösségi médiában.
10 érdekesség a Linkin Parkról, amiről talán nem is hallottál
30 éves lett a 21. század egyik legmeghatározóbb bandája, ami életeket mentett.
Olcsó órában hódított a Golden Globe-on Nick Jonas
Az amerikai színész-énekes pár tízezres Fossillal bizonyította, hogy nemcsak a sokmilliós karórák vonzzák a tekinteteket a vörös szőnyegen.
Milyen autóval járhat a Ferrari elnöke? Hát ilyennel!
John Elkann kék Ferrari FF-je teljesen egyedi konfigurációval készült, most pedig éppen eladó.
Ha ennél kevesebbet alszol, évekkel rövidíti meg az életedet
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkülözhetetlen az egészségünk szempontjából.
Egymillió dollár egy borotválkozásért? A ZZ Top ellenállt a kísértésnek!
A népszerű amerikai rockzenekarnak jellegzetes stílusa mellett a tagok tekintélyes szakálla is védjegyévé vált. És sok-sok pénzért sem borotválták le!
Vajon 2026 a tweed éve lehet? Újra reflektorfényben ez a klasszikus textúra
Te hogy állsz a tweed darabokkal? Úgy tűnik, 2026-ban igazán komoly divatfejezet nyílhat meg előtte.





