Emberkísérlet: doppinggal tömi magát a korábbi világbajnok

Az Enhanced Games sportolói szabadon használhatnak bármilyen szert, James Magnussen így megy rá a gyorsúszás rekordjára.
A most 32 éves James Magnussen az ausztrálok igen sikeres úszója, három világbajnoki címe mellé összesen három olimpiai érmet is bezsebelt. 2012-ben 100 méter gyorson ezüst-, a 4x100-as vegyes váltóval bronz-, 2016-ban pedig a 4x100-as gyors váltó tagjaként ismét bronzérmet szerzett. 2019-ben visszavonult, most azonban elhatározta, hogy visszatér, méghozzá az Enhanced Games, azaz nagyjából a felpumpált olimpia kedvéért.
Az Enhanced Games lényege, hogy nincs doppingellenőrzés, így lényegében bárki szabadon szedhet tiltólistás szereket, nem lesz szankció, nem fogják kizárni, nem törlik az eredményeit. Ugye az igazi olimpián is elő-előfordul olykor – sajnos – doppingolás, nyilván abban az esetben egyenlőtlenné válnak az erőviszonyok a teljesítménynövelő szerek miatt, itt viszont erről szó nincs, mindenki egyenlő feltételekkel indul. Az egészségügyi hatásokba inkább most ne bonyolódjunk bele, elég annyi, hogy ezek a szerek általában károsak.
Magnussen nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy megdöntse az 50 méteres gyorsúszás világrekordját. Ezt jelenleg a brazil Cesar Cielo Filho tartja, aki hazája nemzeti bajnokságát nyerte meg 2009-ben 20,91 másodperces idővel, igaz, még abban a szuperdresszben, aminek használatát pár hónappal később betiltották. Az Enhanced Games időpontja egyelőre nem ismert, de Magnussen szerint fél év is elegendő lesz neki a felkészülésre, de természetesen ha sikerrel is jár, akkor sem lesz az övé a hivatalos világcsúcs. Viszont erőfeszítéseiért nem marad el a hála: egymillió dollárt, azaz úgy 360 millió forintot keres, nyilván elég jó a reklámértéke.
Az alternatív játékok kitalálója az úszó honfitársa, Aron D’Souza ausztrál üzletember. Eredetileg idén decemberre tervezte az eseményt, de a jelek szerint akkor még csak egy kisebb, kevés sportágat felvonultató bemutató valósul meg, a teljes Enhanced Games át fog csúszni 2025-re, és a helyszínt sem választották még ki.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!