Top Gear: James May szerint újra kell gondolni a formátumot

A Top Gear volt műsorvezetője jelezte azt is, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy Clarksonnal és Hammonddal visszatérjenek a BBC autós műsorába.
James May a Top Gear egykori műsorvezetője a BBC Today podcastjában beszélt arról, hogy szerinte eljött az ideje annak, hogy a készítők újragondolják a műsor formátumát, és új megközelítésre van szükségük. Ugyanis az autózás az autó feltalálása óta nem volt annyira érdekes, mint most.
May 2015-ben hagyta ott a BBC-n futó Top Geart, miután Jeremy Clarksont kirúgták az egyik producer megütése miatt. Akkor May és Hammond is követte Clarksont, és a trió az Amazon Prime-on indított új műsort The Grand Tour néven.
May szerint a távozásuk után a Top Gear nagyjából ugyanabban a formátumban és ugyanazon keretek között ment tovább, ahogy ők is csinálták, és szerinte most jött el az ideje annak, hogy változtassanak rajta. Ugyanis nemrég bejelentették, hogy az egyik mostani műsorvezető, Andrew Flintoff súlyos balesete után leállítják a sorozatot.
May elárulta, hogy nagyon meglepődne, ha a Top Gear nem folytatódna, vagy nem jönne a helyére valami hasonló. May, Hammond és Clarkson két évtizeden keresztül vitték a világ legnépszerűbb autós műsorát, amely leginkább a három műsorezető zsenialitására és a köztük lévő kémiára építkezett. May nem gondolja, hogy ők hárman valaha is visszatérnének a Top Gearbe.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.